Újabb három magyar érem, megvédte címét a női négyes

A magyar versenyzők a vasárnap délutáni program során egy arannyal és két ezüsttel gyarapították érmeik számát a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon.

Győzött az 500 méteres női kajaknégyes Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta összeállításban – Magyarország 2009 óta sorozatban negyedszer nyerte ezt a számot -, míg a Vasbányai Henrik, Mike Róbert és a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenupáros egyformán másodikként ért célba fél kilométeren.     A délutáni program során az első hat szám 500 méteres verseny volt.     A sort magyar részről az a Dombvári Bence nyitotta, aki szombaton, egy kilométeren pályafutása eddigi legjobb eredményét elérve harmadik lett. A Honvéd 20 éves kajakosa most óvatosabban kezdett, mint egy nappal korábban, féltávnál a 4-5. helyen haladt, s végül a hajrában sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, negyedik lett. Győzött a német Tom Liebscher, míg a címvédő lengyel Marek Twardowski csak hatodik lett.     A folytatásban a győriek 26 éves kenusa, Nagy Péter a júniusi, portugáliai Eb-n elért hatodik hely után ezúttal egyetlen riválisát sem tudta megelőzni, azaz kilencedik lett, majd következett a női kenupárosok fináléja. Ebben a számban nem rendeztek előcsatározásokat, miután éppen kilenc hajó nevezett, így a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kettős is csak a döntőben szállt vízre először. A kontinensviadalon első lett a magyar duó (bár számukat a nevezők alacsony száma miatt nem ismerték el hivatalosan), s itt is esélyesnek számított. A legjobban a kanadaiak kezdtek, de a magyarok velük tartottak, s miután féltávnál ez volt az élen a sorrend, a hajrához is ez a két hajó érkezett elsőként. A tengerentúliak aztán nem engedték ki a kezükből a győzelmet, Lakatosék pedig a második helyen csaptak be. A többiek messze lemaradva érkeztek utánuk.     “Az elején a kanadaiak nagyon elmentek, nagyon erős balos szél volt, ami nekünk nem kedvezett. Aztán 100-150 méternél elindultunk, akkor úgy éreztem, hogy befoghatjuk őket, de aztán megint jött egy balos szél, s már nem tudtunk korrigálni. Tudunk ennél jobb pályát is, de azért persze örülünk az ezüstéremnek” – mondta az MTI-nek Lakatos Zsanett.     A Sík Márton, Boros Gergely kajakos duó remekül kezdett, 250-nél, majd 400-nál is vezetett, ekkor azonban “megállt alattuk a hajó”, s az ellenfelek sorra húztak el mellettük. Végül még a dobogóról is lemaradtak, hatodikak lettek.     A szombaton, 1000 m-en győztes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros az egy nappal korábbi diadalt követően azt mondta, az 500 méter még kissé idegen számukra, de itt is szeretnének a dobogóra kerülni. Lassan kezdtek, a táv első felében a mezőnyben lapátoltak, miközben az élen az oroszok nagyon elléptek. A hajrához érkezve aztán méterről méterre jöttek fel Vasbányaiék, s bár a győztes oroszokat már nem sikerült beérniük, mindenki mást igen, így ezúttal ezüstéremnek örülhettek.       “Nagyon örülünk ennek a második helynek, hiszen úgy jöttünk ide, hogy ezren nyerjünk, 500-on pedig dobogón végezzünk, s ezt sikerült elérnünk. Utóbbi távon nagyon sokat fejlődtünk, ez is örömteli. – nyilatkozott Mike. – Most egyelőre nem foglalkozunk a jövővel, már nagyon várjuk a pihenőt, mert hosszú volt ez az év ” – tette hozzá.     A két második hely után már nagyon vártak egy diadalt a magyar szurkolók, s az 500 méteres női kajaknégyes – amely olimpiai és világbajnoki címvédő, sőt, 2009 óta minden vb-t megnyert – szállította is ezt. A piros-fehér-zöld hajó az elején együtt haladt a fehéroroszokkal és a németekkel – féltávnál fehérorosz, magyar, német volt a sorrend – a második 250 méteren azonban fokozatosan ellépett a többiektől, s egyre növelve előnyét, magabiztos győzelmet aratott. A vezérevezős Szabó Gabriella, valamint Kozák Danuta két éve, a szegedi vb-n, illetve tavaly, a londoni játékokon is tagja volt a kvartettnek, míg Fazekas-Zur Krisztina az ötkarikás diadalnak volt részese. Az egység negyedik tagja, Vad Ninetta újonc a hajóban.     “Azt terveztük el, hogy a szembeszél miatt nem lesz őrületes a csapás, és hogy a rajtra nagyon odafigyelünk – elemzett Kozák Danuta, aki szombaton egyesben is diadalmaskodni tudott. – Ez olyannyira jól sikerült, hogy azt hittem, visszalövik a startot, mert berajtoltunk. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy a fehéroroszok nagyon elmentek, meg is ijedtem, de aztán féltávtól megindultunk, én pedig csak arra figyeltem, hogy az előttem ülő Gabit a fehérorosz első ember elé toljam. Krisztáék is tolták mögöttem a hajót, így a hajrában már csak arra kellett figyelnünk, hogy nehogy megbillenjünk. Egyszer aztán mégis megbillentünk, de ez már nem zavarta meg a győzelmünket ” – mondta.     A délutáni program zárásként következett az 1000 méteres férfi kajaknégyesek éremcsatája, benne a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású, olimpiai ezüst- és Eb-bronzérmes magyar egységgel. A nőkhöz hasonlóan ez a csapat is meggyőzően mutatkozott be pénteken az előfutamban, és szeretett volna dobogóra kerülni, de ez végül nem sikerült. A kvartett nagyot küzdött, de végül az oroszok, a csehek és az ausztrálok mögé szorulva ezúttal nem lett érmes.     A vb vasárnap este a három váltóval zárul, jelenleg a magyaroknak hat aranya, öt ezüstje és négy bronza van.     később: váltó előfutamok 17.00 váltó döntők 18.10

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*