ÚJABB BEFOGADÓ ÁLLOMÁST LÁTOGATOTT MEG LÉVAI ANIKÓ

AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET JÓSZOLGÁLATI NAGYKÖVETE EZÚTTAL BICSKÉN KAPCSOLÓDOTT BE A SEGÉLYSZERVEZET MIGRÁNS CSALÁDOK GYERMEKEINEK TARTOTT JÁTÉKOS FOGLAKOZÁSÁBA

Az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberekből és önkéntesekből álló csapatának tagjaként látogatta meg a bicskei befogadó állomást Lévai Anikó augusztus 25-én. A jószolgálati nagykövet személyesen is bekapcsolódott a táborban tartózkodó gyermekeknek szervezett kézműves foglalkozásba, valamint ajándék játékokat is hozott magával a legkisebbeknek. A foglalkozást követően Lévai Anikó és Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója egyeztetett a tábor vezetőivel, és elismerésüket fejezték ki azért a munkáért, amit a rendkívüli leterheltségű befogadó állomás dolgozói az elmúlt hónapokban végeztek. A tábor munkatársai köszönetet mondtak a Segélyszervezet aktív szerepvállalásáért a táborban egyidejűleg tartózkodó közel 100 gyermek pszichoszociális segítésében.

Mint ismeretes, az Ökumenikus Segélyszervezet korábban elsőként hajtott végre rendkívüli segélyakciót a nagyfai befogadó központban, mikor az evangélikus egyház felajánlásából 1 millió forint értékben adott át  bébiételt, pelenkát, gyermekruhát és gyermekápolási cikkeket a táborban napokat eltöltő gyermekek számára, majd további több mint 3 millió forint értékű tartósélelmiszerrel és higiéniás csomagokkal támogatta a Vámosszabadiban, illetve Bicskén található táborokat is. A kézzel fogható segítség mellett a Segélyszervezet a pszichoszociális segítségnyújtásba is bekapcsolódott, szakemberei heti rendszerességgel tartanak gyermekfoglalkozásokat Vámosszabadiban és Bicskén.

Az Ökumenikus Segélyszervezet folytatni kívánja a hazánkban tartózkodó migráns gyermekek segítését, ezért adománygyűjtést indított, melyhez a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet csatlakozni online adományozással.