Új szennyvíztisztító telep épül Siófokon

Siófokon új szennyvíztisztító telep, a siófoki agglomeráció több településrészén pedig szennyvízelvezető csatornarendszer épül ki 2016 végéig annak az uniós támogatású, közel 6 milliárd forintos költségvetésű projektnek a részeként, amely kivitelezői szerződését szerdán írták alá Siófokon.

    Hidvégi József, a dél-balatoni szennyvízelvezetés és -tisztítás megvalósítását célzó önkormányzati társulás vezetője elmondta:  közel tíz évvel ezelőtt indult az az óriásprojekt, amelybe hosszú elakadás után két évvel ezelőtt sikerült “új életet lehelni”. Mivel a törvények értelmében az üdülőrégióban nem adható ki építési engedély megfelelő kapacitású csatornázottság, illetve kiépült szennyvíztisztás hiányában, több dél-balatoni település, illetve település-rész számára a fejlődés zálogává vált a projekt megvalósulása.
    A Balaton vizének védelmét is szolgáló nagyprojektben a társulás településének beruházásait öt agglomerációra osztva valósítják meg a könnyebb kezelhetőség érdekében. Ezek egyike a siófoki.
    Balázs Árpád (Fidesz-KDNP) Siófok polgármestere arról beszélt, hogy az önkormányzatok közös akarata és kormányzati segítség is kellett ahhoz, hogy a siófoki agglomerációban Balatonvilágostól Balatonszemesig kiépülhessen a csatornarendszer.
    A projekt legfőbb elemeként épül meg az az új szennyvíztelep Siófokon 12 hónap alatt (+6 hónap próbaüzemmel), amelynek kapacitása naponta 20 ezer köbméternyi víz tisztítása lesz. A legmodernebb technológiát alkalmazó beruházás részeként a biológiai tisztító mellett egy energiatermelésre, vagyis biogáz előállítására képes iszapsűrítő is létesül.
    A projekt eredetileg 85 százalékos uniós támogatottsággal indult, az önerő előteremtéséhez azonban az érintett önkormányzatok kormányzati támogatást is kapnak.
Forrás:MTI