” Új médiaháború fenyegeti Orbánt “

A Süddeutsche Zeitung című német liberális lap Új médiaháború fenyegeti Orbánt címmel közölt beszámolót az online kiadásában.
Cathrin Kahlweit írásában kiemelte, hogy Magyarországon “médiaháború robbant ki, amely súlyos károkat okozhat a kormánynak, és ha az ember hisz az egyik hadviselő félnek, a médiamágnás Simicska Lajosnak, akkor +totális háború+ lesz”.
Hozzátette, hogy Simicska 2010 óta az uniós pályázatokon elnyerhető források 40 százalékát szerezhette meg “a hatalmi apparátusban lévő emberei” révén, most azonban “hangulatváltozás” történt.
Kifejtette, hogy az RTL Klub a reklámadó körüli vitában “intenzívebbé” tette a “kritikus hírszolgáltatást”, ami “szavazatokba került” Orbán Viktornak, a reklámadó mértékének csökkentése pedig, amely a német Bertelsmann-csoport leányvállalatának “megbékítését” szolgálhatja, Simicska Lajos sajtóvállalkozásainak terheit növeli, így előfordulhat, hogy “felerősödik az ellenszél Simicska médiumai felől”.
http://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-orbn-droht-ein-neuer-medienkrieg-1.2340927
Orbán és egyik emberének látványos szakítása címmel közölt tudósítást honlapján hétvégén a Le Monde.
Politikai földindulás vagy csak vihar egy tál gulyásban? – tette fel a kérdést a francia balliberális lap Simicska Lajos “dühkitörése” kapcsán, aki “látványos módon szakított régi barátjával, Orbán Viktorral, szemére hányva egy pénzügyi vita kapcsán a tekintélyelvű és Oroszország felé végrehajtott fordulatait, ami tíz nappal Vlagyimir Putyin látogatása előtt elképesztette a budapesti politikai és a médiavilágot”. A Le Monde megjegyezte, hogy miután megtudta, hogy “lelkiismereti okokból” a médiabirodalmának teljes vezérkara lemondott, amiért előző nap arról beszélt, hogy totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében öt százalékra csökkenti, s egyben kiterjeszti a reklámadót -, négy óra alatt több interjút adott, mint az azt megelőző négy évben, s azokat is elsősorban a baloldalhoz közel álló sajtóorgánumoknak.
A lap szerint “az ügyes pénzügyi szakember többször megmentette a Fideszt, például szaftos ingatlan-tranzakciókkal”, majd pedig Orbán “visszatérési stratégiájának támogatására médiabirodalmat épített ki”. A Fidesz 2010-es választási győzelme után az építőiparban, valamint az állami földek újraelosztásánál jutalmazták, a 2014-es választásokat követően azonban Simicska “csillaga halványodni kezdett”, mert Orbán egy “új generáció felemelkedését támogatta”, akik közül Lázár Jánost és Szijjártó Pétert emelte ki a lap. A tudósító szerint hónapok óta folyik a “gerillaharc” a Simicska által megtestesített régi elit és azok között, akik Orbánnal együtt úgy látták, hogy eljött az idő, hogy csökkentsék a befolyását.
http://www.lemonde.fr/europe/article/2015/02/07/rupture-fracassante-entre-viktor-orban-et-l-un-de-ses-fideles_4572123_3214.html