ÚJ LÉGI ÖSSZEKÖTTETÉS PRÁGA ÉS HÉVÍZ-BALATON KÖZÖTT

Az új járatnyitások, valamint a meglévő járatok kapacitáskihasználtságának javítása avendégforgalom növekedésének egyik záloga. A Prága – Hévíz-Balatonjárat indítása ismét új fogyasztói réteg megnyerését jelenti Magyarország számára.

Fotó: Dóka Attila,Juhász Melinda

A hazánkba irányuló légiforgalom fejlődése és az ebből származó bevételek növelése az egész turisztikai ágazat szempontjából meghatározó jelentőségű. Magyarország potenciális küldőpiacairól a légi elérhetőség kulcskérdés, ezért ezeknek a járatoknak az ismertsége elengedhetetlen feltétel a Magyarországra érkező külföldi turisták számának bővítéséhez.

– A Magyar Turizmus Zrt. kiemelt fontosságúnak tartja a légitársaságokkal folytatott együttműködést, különösen az új repülőjáratokhoz kapcsolódó marketingaktivitás terén az érintett küldőpiacokon. A Prága – Hévíz-Balaton járatról már a Magyar Turizmus Zrt és a Budapest Airport által közösen szervezett 2013-as budapesti Routes Konferencián megkezdődtek a tárgyalások, és azóta is több budapesti új járat elindításáról született döntés. A Csehországból érkező vendégek száma az elmúlt időszakban folyamatosan növekedett, s bízunk abban, hogy az új légi összeköttetés tovább erősíti ezt a tendenciát. Mindemellett ez a járat kiváló lehetőség jelenlétünk erősítésére is a már meglévő küldőpiacainkon.– mondta el Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

–A külföldi vendégforgalom tekintetében Budapest után a Balaton turisztikai régió Magyarország második leglátogatottabb úti célja – Ebben a régióban található a magyarországi kereskedelmi szálláshelyi férőhelyek több mint 25%-a a külföldi vendégek 8,1%-át, a külföldi vendégéjszakák 14,9%-át a Balaton régióban regisztrálják.2013-ban 355 ezer külföldi vendég töltött el közel 1,8 millió vendégéjszakát a Balaton régió kereskedelmi szálláshelyein. Ez 3,5%-os növekedést jelent a vendégéjszakák számában az előző évhez képest.

A külföldi vendégek átlagos tartózkodási ideje 5 nap, ami meghaladja a belföldi vendégek tartózkodási idejét. A Balatonnál az orosz, a holland, a lengyel és a cseh vendégéjszakák száma nőtt jelentősebben. A 2013-as adatok szerint a cseh vendégéjszakák száma (96 103 vendégéjszaka) 10,6%-os növekedést mutat az előző évhez képest. Továbbra is Németországból érkezik a legtöbb vendég a Balaton régióba, ami szintén indokolja a prágai új csatlakozási lehetőség fontosságát. A német vendégeknek 659 812 vendégéjszakát köszönhetett a régió tavaly. Az egyre több orosz vendég (2013-ban 295 496 vendégéjszaka, +33,5 %). mellett jelentős az osztrák (194 016 vendégéjszaka), a holland (112.180 vendégéjszaka, +17%), és a lengyel (63 027 éjszaka, +20%) vendégkör bővülése is.

Számos fejlesztés történt az elmúlt években, ezek segítségével lehet a folyamatos megújulást biztosítani és visszatérésre ösztönözni évről évre a vendégeket. – mondta el Horváth Gergely. A kerékpárutak, túraútvonalak kijelölése, kialakítása, kilátók, pihenők felújítása, játszóterek, strandok, kalandparkok bővítése, fejlesztése, új szolgáltatások bevezetése (pl. kajakozás, segway),

kulturális programok, gyerekprogramok, sport programok szervezése, a természeti és épített örökség, a várak, mind mind hozzájárulnak a balatoni kínálat színesítéséhez. Mindez különösen fontos egy olyan fogyasztói réteg esetében, melynek tagjai elsősorban az aktív turisztikai lehetőségek iránt érdeklődnek.

Hévíz évek óta őrzi a „leglátogatottabb vidéki város” címét, ami mögött a turisztikai szolgáltatók, az önkormányzat és a civil szereplők összefogása áll. 1.086.600 vendégéjszakát csak tudatos tervezéssel és hosszú távú stratégiai gondolkodással lehet elérni és évről évre növelni – mondta el Papp Gábor, Hévíz polgármestere. A városi fejlesztési tervek fontos eleme a légi összeköttetés biztosítása, ami ma már elengedhetetlen feltétele a turizmusfejlesztésnek.

A fürdőváros célja színes, nemzetközi vendégkör kialakítása, melyben a belföldi vendégek mellett a kelet és nyugat-európai vendégkör is fontos szerepet tölt be. Papp Gábor kiemelte, hogy büszkék arra, hogy a vendégforgalom közel ötven százalékát a hazai vendégek teszik ki, emellett folyamatosan keresik az új piacok bevonására is a lehetőséget. Külföldi vendégforgalomban a német nyelvterület a legmeghatározóbb, viszont a kelet és közép-európai forgalom dinamikusan fejlődik. Ezt a tendenciát hivatott erősíteni a Prága – Hévíz-Balaton repülőjárat is, amitől az egész Balaton régióban a cseh vendégek számának növekedését várják.

A hévízi vendégkörben a cseh vendégek fiatalítást jelentenek. Elsősorban a termálvízre épülő spa és wellness szolgáltatások, valamint a térségben található aktív programok vonzzák őket, jellemzően nem gyógyvendégek.

Számuk az elmúlt években növekvő tendenciát mutatott, 2013-ban már átlépte a 28.000 vendégéjszakát, ami 14%-os növekedés volt a 2012. évi vendégéjszaka számokhoz képest. 2011-ben 20% feletti vendégéj növekedést mértek Hévízen a cseh piacról.

Az új repülőjárat azonban a régió számára is növekedési lehetőségeket biztosít.

A Hévíz-Balaton Airport Nyugat-Magyarország és a Balaton régió nemzetközi repülőtereként alapfeltétele a régió megközelítésének. 100 kilométeres vonzáskörzetében 100.000 vendégágy, természeti kincsek, gyógyászati központok, kulturális események, sportolási lehetőségek és borrégiók várják a vendégeket.

Egy friss hatáselemzés rávilágít arra, hogy az átlagos, repülővel érkező vendég 15 éjszakát töltött el a térségben, mialatt átlagosan 21.000 Ft-ot költött éjszakánként. Ezzel szemben az átlagos, közúton érkező külföldi vendég 6,3 éjszakát töltött Hévízen, átlag 11.000 Ft –os éjszakánkénti költéssel. Az összehasonlítás jól szemlélteti a repülővel közlekedő vendégek számának növelésében rejlő lehetőségeket.

Papp Gábor hangsúlyozta, hogy a repülőtér üzemeltetésének 2012-es átvétele óta dolgoznak azon, hogy a járatok és az érkező vendégek száma bővüljön. Ennek a munkának az eredménye, hogy míg 2012-ben 19.000 fős utazóközönséget szolgált ki a Hévíz-Balaton Airport, addig 2013-ban ez az utasszám 28.000 főre emelkedett.

A jelenlegi kapacitások mellett 2014-re 35.000 utasra számítanak.

A hagyományos gyógyvendégeket szállító (Berlin, Hamburg, Frankfurt, Düsseldorf, Erfurt és Lipcse repülőtereiről érkező) német charterjáratok mellett, idén tovább bővült a nyugati küldőterületek száma Friedrichshafennel és a svájci Basellel. A német bővüléssel párhuzamosan nőtt a moszkvai kapacitás is, egy menetrend szerinti járat üzembe helyezésével.

A sokszínű vendégkör biztosítása érdekében folyamatosak a tárgyalások további menetrend szerinti járatok indításáról, melynek eredményeként július 28-án indul a prágai menetrend szerinti járat. A járat a Prága vonzáskörzetéből utazást tervezők mellett, gyors és kényelmes csatlakozási lehetőséget kínál a nyugat-európai légi hálózatba, kiemelten az alábbi városokba:

Berlin, Hamburg, Düsseldorf, Frankfurt

Strasbourg, Brüsszel, Amszterdam, Koppenhága

Varsó, Bukarest

Párizs, Milánó

Tel Aviv

A prágai repülőjárat fontos szerepet tölthet be a kiutazó forgalom erősítésében is, ami elengedhetetlen a stabil üzemeltetéshez. Prága a magyar utazóközönség egyik kedvelt célpontja, ami ezáltal a dél- és nyugat-magyarországi régiónak gyorsan és kényelmesen elérhetővé válik. A Hévíz-Balaton Airport könnyen átlátható méretei miatt a megszokottnál sokkal gyorsabb és emberközelibb bejelentkezési és biztonsági ellenőrzési körülményeket teremt. A megközelítést segíti, hogy utasai számára ingyenes parkolási lehetőséget biztosít közvetlenül a terminál előtti parkolóban. Ezáltal az autóval érkező vendégek az utazásuk teljes időtartamára biztonságban tudhatják az autójukat, külön díj fizetése nélkül.