Új értékesítési csúcson zárt 2019-ben a BMW Group, amellyel megerősítette piacvezető pozícióját

A BMW Group 1,2 százalékos abszolút értékesítési növekedést ért el a tavalyi évben, amely mögött a BMW, a Rolls-Royce és a BMW Motorrad márkák is történelmi eladási rekordot könyvelhettek el.

2019-ben a BMW Group sorozatban kilencedik rekord teljesítményű értékesítési évét zárta, a müncheni központú vállalatcsoport világszerte 2 520 307 darab új BMW, MINI és Rolls-Royce modellt adott át ügyfeleinek. Miközben a vállalatcsoport abszolút eladási gyarapodása éves tekintetben 1,2 százalékon állt meg, tavaly a BMW, a Rolls-Royce és a BMW Motorrad márkák is új értékesítési csúcsot értek el. A 2018-ban tapasztalt eladási számok tükrében 2019-ben a BMW és a MINI hálózatról tölthető autóit is kiugró mértékű ügyfél-érdeklődés övezte, amelynek égisze alatt tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modelljeivel a BMW Group már az év vége előtt átlépte a félmilliós abszolút értékesítési határszámot. A prémiumautó-gyártó vállalatok mezőnyében a BMW Group ezzel ismét bebiztosította piacvezető pozícióját, amelyet immár tizenhat éve töretlenül őriz.

„Továbbfejlesztett és vadonatúj modelljeinknek köszönhetően 2019-ben ismét képesek voltunk fokozni értékesítési teljesítményünket, amellyel új eladási csúcsot értünk el” – nyilatkozta Pieter Nota, aki a BMW AG igazgatótanácsának tagjaként egy személyben felel a BMW, a MINI és a Rolls-Royce márkák értékesítési hálózatáért, globális marketingjéért és ügyfélszolgálati részlegeiért. „Ez az eredmény stratégiai megközelítésünk helytállóságát igazolja, valamint a „választás szabadságát”, amely azt jelenti, hogy modelljeinket ügyfeleink a számukra legoptimálisabb hajtáslánc-technológiával rendelhetik meg. Ezen stratégiai megközelítés mentén világszerte képesek vagyunk kiszolgálni ügyfeleink egyedi mobilitási igényeit” – tette hozzá.

A 2020-as cél: folytatni a növekedést

Széleskörű modellpalettája szisztematikus továbbfejlesztésével és bővítésével a BMW Group 2020-ban további értékesítési növekedésre számít. „Meggyőződésem, hogy képesek leszünk fenntartani ezt a sikeres trendet és hosszú távon bebiztosítjuk nyereséges növekedésünket. 2020-ra újabb enyhe mértékű eladási gyarapodást irányozunk elő” – mondta Pieter Nota.

Értékesítési növekedés a BMW X modellcsaládban és a luxusszegmensben

A BMW márka 2019-ben 2 168 516 darab új autót értékesített világszerte, amely a 2018-as mutató tükrében 2 százalékos fejlődés és új éves eladási rekord. E kimagasló teljesítményhez jelentős mértékben hozzájárultak a BMW X modellcsalád új és továbbfejlesztett tagjai, amelyeket az előző évi eladási mutatóhoz képest tavaly összességében 21 százalékkal több ügyfél rendelt meg. Szám szerint ez 958 732 darab BMW terepjárót jelent. Az új BMW 8-as sorozatnak, az új BMW 7-es sorozatnak és az első BMW X7 debütálásának köszönhetően a bajor prémiumgyártó a luxusszegmensben is kiugró mértékű, 66 százalékos eladási növekedést produkált, amely a január és december közötti időszakban világszerte 105 331 darab eladott luxusautót jelent. A BMW Group célja, hogy 2020-ban a luxusszegmensben elért 2018-as értékesítési mutató kétszeresét abszolválja.

Hálózatról tölthető modellek minden szegmensben

Az elektromos mobilitás iránymutató úttörőjeként a BMW Group világszerte már több mint félmillió darab hálózatról tölthető autót adott át ügyfeleinek. 2019-ben ez 145 815 darab új BMW és MINI modellt jelentett, amely 2,2 százalékkal több, mint a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt autók 2018-as abszolút értékesítési mutatója. A BMW i divízió 12,1 százalékkal több, összesen 42 073 darab BMW i3 és BMW i8 modellt értékesített tavaly, miközben éves viszonylatban a MINI Cooper S E Countryman ALL4 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,9 – 2,1 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,5 – 13,9 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 43 – 47 gramm / km) plug-in hibrid modell is 28,1 százalékos fejlődést regisztrált. Az új BMW 330e (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,6 – 1,9 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,8 – 15,4 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 37 – 43 gramm / km), a BMW X5 xDrive45e (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,7 – 2,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 21,5 – 23,5 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 39 – 47 gramm / km), a hálózatról tölthető BMW X3 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 2,4 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 16,4 – 17,2 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 – 54 gramm / km) és a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,8 – 16,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) modellekkel tizenkét tagúvá vált a BMW Group hálózatról tölthető portfóliója.

2023-ra a BMW Group huszonöt tagúra bővíti hálózatról tölthető modellpalettáját, amelynek több mint fele károsanyag-kibocsátás nélkül váltja majd valóra a vezetés színtiszta élményét. 2021-re a vállalatcsoport célja, hogy Európában minden negyedik új autóját tisztán elektromos meghajtással vagy plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával adja el. 2025-re ezt az abszolút értékesítési mutató 33 százalékára, 2030-ra pedig 50 százalékára fejleszti fel.

2019 a BMW M GmbH fennállásának eddigi legeredményesebb éve volt

Tavaly a nagyteljesítményű sportautókat építő BMW M GmbH világszerte 135 826 darab új modellt értékesített, amely 32,2 százalékkal licitál a 2018-as mutató fölé, és mint ilyen, új eladási rekord a divízió közel ötven éves történetében. A BMW M GmbH tavaly több nagyteljesítményű sportautót mutatott be rajongóinak, mint eddig bármelyik korábbi évben: a BMW X3 M, a BMW X4 M, a BMW X5 M és a BMW X6 M mellett megérkezett a BMW M2 CS (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 10,2 – 10,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 233 – 238 gramm / km), valamint a BMW M8 Coupé, a BMW M8 Cabrio és a BMW M8 Gran Coupé is.

A MINI John Cooper Works modelleket és az első tisztán elektromos meghajtású MINI-t osztatlan népszerűség övezi

Nyereséges értékesítés-fejlesztési stratégiája mentén a MINI rendkívül kiélezett piaci versenykörülmények közepette világszerte 346 639 darab új autót értékesített 2019-ben, amely 4,1 százalékkal marad el a 2018-as mutatótól. A nagyteljesítményű MINI John Cooper Works modelleket ismét kivételes ügyfél-érdeklődés övezte, a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt MINI Cooper S E Countryman ALL4 modellt pedig 16 932 ügyfél gurította be garázsába. Az első tisztán elektromos meghajtású MINI 2019 végén érkezett meg a brit prémiumgyártó palettájára, a zéró emissziójú modellt övező népszerűséget pedig mi sem mutatja jobban, mint a rövid idő alatt beérkezett több mint 90 ezer ügyfél-érdeklődés.

Új csúcson a Rolls-Royce

2019-ben a Rolls-Royce Motor Cars világszerte 5 152 darab új luxusautót adott át ügyfeleinek, amely a 2018-as teljesítmény tükrében 25,4 százalékos fejlődés és a brit luxusautó-gyártó 116-éves történetének eddigi legmagasabb egész éves értékesítési mutatója. A Rolls-Royce modelleket a világ minden táján osztatlan népszerűség övezi, a luxusautó-gyártó legfontosabb piaca azonban 2019-ben ismét Észak-Amerika volt. Tavaly az ügyfelek rendkívüli érdeklődést mutattak a Cullinan és a Black Badge modellek iránt, miközben a Phantom, a Wraith és a Dawn is sikert sikerre halmozott. 2019 végén – tizenegy év után – véget ért a Ghost gyártása, az új generáció 2020 negyedik negyedévében ünnepli világpremierjét. A Rolls-Royce Motor Cars 2019-ben az egyedi ügyféligények teljesítése tekintetében is új rekordot ért el, amely tisztán mutatja, hogy továbbra is a Rolls-Royce a világ elsőszámú luxusautó-gyártója.

A BMW Motorrad immár sorozatban kilencedik éve csúcsot dönt

A BMW Motorrad még soha nem adott el egy év alatt annyi robogót és motorkerékpárt, mint 2019-ben. A 175 162 darab új modell 5,8 százalékos abszolút fejlődést jelent a 2018-as mutatóhoz képest. A BMW Group kétkerekű divíziójának sikertörténete a BMW Motorrad előremutató növekedési stratégiájában gyökerezik, a rekord teljesítményt pedig a tavalyi évben bemutatott hét újdonság és a rendkívül erős BMW Motorrad-portfólió alapozta meg.

A BMW és a MINI értékesítési eredményei a főbb régiókban

Kínában a BMW Group 723 680 darab új BMW és MINI modellt adott el tavaly, amely a 2018-as teljesítmény tükrében 13,1 százalékos növekedést jelent. Ez volt a vállalatcsoport eddigi legeredményesebb éve azóta, hogy 1994-ben belépett a piacra.

A müncheni központú vállalatcsoport az Egyesült Államokban is történelmi értékesítési rekordot ért el 2019-ben: a 360 918 darab új autó 1,8 százalékos gyarapodásnak felel meg. A BMW márka továbbra is a tengerentúli piac elsőszámú prémiumautó-gyártója.

Európában az új BMW és MINI modellek értékesítése – a számos piacon jelentkező politikai és gazdasági bizonytalanság következtében – némileg elmaradt a 2018-as teljesítménytől, a BMW márka azonban Nagy-Britanniában így is képes volt növelni piaci részesedését. Németországban a vállalatcsoport 331 370 darab új autót adott el, amely 3,8 százalékkal több, mint 2018-ban. Tavaly Németországban a BMW Group ráadásul a hálózatról tölthető modellek szegmensében is képes volt tovább növelni piaci előnyét.

Előretekintés a 2020-as évre

A BMW Group a 2020-as évre is enyhe mértékű globális értékesítési növekedést irányoz elő, amely mentén némileg Kínában is tovább növeli eladási számait. Az eladási mutatók legfőbb hajtómotorjai itt a helyben készült BMW modellek lesznek, kiváltképp az új BMW 3-as sorozat és két BMW X modell: a BMW X2, amelynek sorozatgyártása 2019 szeptembere óta Kínában is beindult, valamint a BMW X3, amely 2020-tól tisztán elektromos meghajtással is elérhetővé válik az ügyfelek számára.

Európában a BMW Group a romló gazdasági körülmények ellenére is értékesítési fejlődést irányoz elő 2020-ra, az előző esztendővel megegyező mértékben.

A vállalatcsoport az Egyesült Államokban is enyhe mértékű eladási gyarapodást vár el, elsősorban a BMW X modellcsalád új és továbbfejlesztett tagjait övező népszerűségre építve.

A BMW és a MINI globális értékesítési eredményeinek összefoglaló táblázata

2019. december Egy évvel ezelőtthöz képest 2019. január – december Egy évvel ezelőtthöz képest
Európa 95 808 -1,8% 1 081 563 -1,5%
  • Németország*
32 622 +10,4% 331 370 +3,8%
Ázsia 79 023 -6,7% 923 999 +5,6%
  • Kína
67 897 +8,0% 723 680 +13,1%
Amerikai kontinens 45 095 -0,2% 457 932 +0,4%
  • Egyesült Államok
38 056 +2,4% 360 918 +1,8%

 

A BMW Group értékesítési eredményei 2019-ben

2019. december Egy évvel ezelőtthöz képest 2019. január – december Egy évvel ezelőtthöz képest
BMW Group autók 224 127 -3,6% 2 520 307 +1,2%
BMW 196 116 -1,1% 2 168 516 +2,0%
BMW M GmbH 15 662 +52,5% 135 826 +32,2%
MINI 27 514 -17,7% 346 639 -4,1%
Hálózatról tölthető** 17 611 +2,1% 145 815 +2,2%
Rolls-Royce 497 -26,7% 5 152 +25,4%
BMW Motorrad 13 794 +3,1% 175 162 +5,8%

*Előzetes értékek

**A BMW i3 tisztán elektromos prémium kompaktot, a vadonatúj BMW i3s modellt, a BMW i8 Coupé és a BMW i8 Roadster modellpárost, a plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt MINI Cooper S E Countryman ALL4 modellt és a BMW iPerformance paletta tagjait egyesítő, hálózatról tölthető portfólió