Ügyfélélmény különdíjat nyert a Budapest Bank

A Budapest Bank nyerte el a „Legjobb Ügyfélélmény Projekt 2018 Különdíjat” a DEVELOR Tanácsadó Zrt. évente meghirdetett díjprogramja keretében. Az elismerést a bank átfogó ügyfélélmény stratégiájának köszönheti, amely az elmúlt években nagyban hozzájárult az elégedettség növekedéséhez a pénzintézet ügyfelei és munkavállalói körében. A jövőben is komoly hangsúlyt fektetnek az ügyfélkiszolgálás továbbfejlesztésére, amelyet a fenntartható siker egyik zálogának tekintenek.

 

A Budapest Bank három éve elindított ügyfélélmény programját díjazta a DEVELOR Tanácsadó Zrt., amely évről évre innovativitásuk és ügyfélélményre gyakorolt, mérhető pozitív hatásuk alapján ismeri el hazai vállalatok projektjeit.

„Általában adott évben megvalósított rövid, projektszerű fejlesztéseket ismerünk el, de mivel példaértékűnek tartjuk a Budapest Bank több évet felölelő, teljes szervezetet átfogó stratégiáját, ebben az esetben külön elismerésként a „Legjobb Ügyfélélmény Projekt 2018 Különdíjat” is odaítéltük” – mondta el Szabó Csaba, a DEVELOR Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója. „A szolgáltató és kereskedő vállalatok egyre inkább tudatában vannak, hogy a kimagasló ügyfélkiszolgálás az üzleti siker egyik kulcsa. A stratégiai célok mindennapi gyakorlatba való átültetése azonban közel sem egyszerű, és többek között ebben végzett a bankszektorban úttörő munkát a pénzintézet” – tette hozzá Szabó Csaba.

 

A Budapest Bank 2016-tól stratégiai fókuszként kezeli az ügyfél-elégedettség növelését és az ügyfélközpontú vállalati kultúra kiépítését. Ennek érdekében számos projekt valósult meg, többek között az ügyfelek banki szolgáltatásokkal kapcsolatos igényeinek és fájó pontjainak feltérképezése, megfelelő válaszlépések bevezetése, a fióki és telefonos munkatársak ügyfélélmény fókuszú képzése, illetve az ügyfélélményhez kapcsolódó munkatársi díjazási rendszer kialakítása. Ezen túl kiemelt figyelmet fordítottak a munkatársakra, hiszen az ő elégedettségük és ügyfélbarát szemléletük nélkül nem lehetséges a banki ügyfelek lojalitását és elégedettségét magas szinten tartani. A vezetői szemléletformálás érdekében több alkalommal szerveztek képzési napokat, amelyek a Pillangóhatás Élménynap nevet kapták. Az elnevezés arra az elvre utal, ami szerint egyetlen apró cselekedet is óriási hatással bírhat akár egy nagyobb szervezet egészére.

A bank a fentieken túl is számos fejlesztéssel segítette elő a gyors és kényelmes ügyintézést, az ügyfélélmény növelését az elmúlt években. Ezek közül hatásában kiemelkedik a mobilfizetés bevezetése és a mobilalkalmazás folyamatos megújítása, valamint a Budapest Internetbank megújítása, hiszen az ügyfelek a digitalizáció terén is folyamatosan növekvő elvárásokat támasztanak a szolgáltatók felé.

 

„Hiszünk abban, hogy az ügyfelekre való odafigyelés pozitívan megkülönböztet és versenyelőnyt biztosít számunkra, hiszen egyre kevésbé az árakban vagy a termékekben versenyeznek egymással a pénzügyi szolgáltatók. Büszkék vagyunk arra, hogy külső és belső ügyfél-elégedettségi mutatóink évről évre növekednek. A szakmai zsűri által nekünk ítélt különdíj megtisztelő elismerés és megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk” – mondta el Tengerdi Laura, a Budapest Bank marketingkommunikációs és ügyfélélmény vezetője. „Célunk, hogy a Budapest Bank Magyarország legszerethetőbb és leginkább ajánlott bankja legyen, ezért a jövőben azon dolgozunk, hogy még tovább fejlesszük ügyfélkiszolgálásunkat ” – tette hozzá.