Türkiz metrót szeretnének a bécsiek

U5 FarbgegungLezárult az új bécsi metróvonal, az U5 színéről döntő internetes szavazás. A 143 ezer voksoló 65 százaléka a türkizt választotta.

 

A napokban ért véget a Bécsi Közlekedési Vállalat (Wiener Linien) internetes szavazása, amelynek tétje az új bécsi metróvonal, az U5 színe volt. A résztvevők a türkiz és a rózsaszín között választhattak, mivel mindkét szín jól illeszkedik a már meglévő vonalakat jelző színrendszerbe, ugyanakkor könnyen megkülönböztethetők tőlük.

A 2014. augusztus 11-től 28-ig tartó szavazáson végül 143 ezren vettek részt, 65 százalékuk a türkizt választotta. Ez azt jelenti, hogy türkizzel jelölik majd a metrótérképen az új vonalat és az állomásjelző táblák is ebben a színben pompáznak. Természetesen az állomások dizájnjában is visszaköszön majd a választott szín.

Az Elterleinplatzot a Karlsplatz-cal összekötő U5 építési munkái várhatóan 2018-ban kezdődnek, de a próbafúrásokat már néhány héten belül megkezdik.