Túl a harmadik Roma ERC futamon!

Beszélgetés Juhász Csabi raliversenyzővel a Rally di Roma Capitale után, amit sikeresen teljesítettek.

Juhász Csaba – Juhász István
Kole Media Center Kft
Mitsubishi EVO X.
Rally di Roma Capitale 2021
2021.07.23-25

A kétnapi 13 gyorsasági szakasz mennyire izzasztott meg téged?
– Nagyon. Igazából a szombat volt számomra nehezebb, a hőmérséklet 36 fok volt, a kocsiban pedig 45 fok körül volt a “klíma”. Technikás, lassú pályák voltak, sokat kellett használni a kéziféket a sok hajtűkanyar miatt. Sajnos a kézifék nem mindig oldotta le a hátsó hajtást, ezért sok időt veszítettünk és nekem is nehezebb volt így vezetni az autót. Az az igazság, hogy estére nagyon kimerültem a melegtől. Ráadásul a motor is túlmelegedett a nagy melegben, ez is gondot okozott.

Az első nap utolsó gyorsán plusz 10 másodpercet kaptatok. Miért is?
– Ezt nem is értjük. Bementünk futó percre az állomásra és a mögöttünk rajtoló autó már bent állt a beíróban. Megteheti, hogy az ideális idejénél hamarabb egy perccel hamarabb bemegy az állomásra, de a beírót szabadon kell hagynia. Miatta nem tudták lekezelni a menetlevelünket, de ezt nem vették figyelembe. Kaptunk késésért 10 mp büntetést. A sportbíró csak olaszul beszélt, mi pedig abból a gyengék vagyunk, ezért nem volt eredményes a kommunikációnk. Én már túl fáradt voltam a vitához. Ráadásul már a rajtban álltunk, amikor még mindig ezt kellett magyaráznunk, ahelyett, hogy a gyorsaságira tudtunk volna rákészülni. Ez nem jött jól, de túltettük magunkat ezen.

Az ewrc-results.com oldalon öröm volt nézni a vasárnapi meneteleteket csupa zöld felfelé mutató nyilat látottam. Mivel mentetek a zárónapon másként, mint előtte?
– Egy kicsit hűvösebb volt, ami megkönnyítette a dolgunkat és ezek a pályák jobban fekszenek a Micunak. Sajnos a két utolsó gyorsasági etap lett, pedig az nagyon tetszett nekünk, új gumikat is tettünk fel az utolsó körre, próbáltunk volna még feljebb kapaszkodni az eredmény listán, de sajnos erre már nem volt lehetőségünk.

SS7 Fiuggi – Guarcino 1 (19,87 km) és a SS9 Santopadre – Arpino 1 (21,17 km) gyorsokon (négy gyors) másodpercre azonos időt mentél, csak pár tized volt a különbség. Ez hogy jött össze?
– Szerintem jól sikerült itinert írni és elsőre is jól tudtunk átmenni a pályán. Lehet, hogy ennyi volt a kocsiban azon a szakaszon.

Végezetül 2021 számotokra első ERC futamán megláttátok a célt. Volt-e olyan gyors amikor azt mondtad, hogy feladod, vagy pedig ahogy látszik is foggal körömmel de célba vitted a navigátorodat és a micut?
– Szombaton, etapon egyszer-kétszer azt éreztem, hogy a mentő fog elvinni, mert úgy lüktetett a fejem a melegtől, de vasárnapra egy picit lehűlt a levegő és, akkor már nem volt olyan nehéz a kocsit vezetni. Az autó motorja folyamatosan melegedett, ezért erre is figyelni kellett. Nagyon nehéz verseny volt, ez volt a harmadik Roma ERC futamom, de magasan ez volt a legnehezebb.

Fotó: Doris Pocar

– Hajósi Miklós –