Tudományos életünk „boszorkánykonyhájáról” írt könyvet Réti György

Tudományos életünk „boszorkánykonyhájáról” írt könyvet Réti György. A közelmúltban ezzel a címmel közölt írást a MÚOSZ hírlevele, majd így folytattatta: Réti György „Hogyan nem lettem akadémiai doktor (avagy kukkantás tudományos életünk boszorkánykonyhájába” című pamfletjét ajánlja az érdeklődő olvasók figyelmébe.

Dr. Réti György nyugalmazott diplomata,történész és közíró.
Fotó: Juhász Melinda

Az egykori diplomata, a MÚOSZ Külpolitikai Szakosztályának tagja legújabb könyvében 144 oldalon ismerteti negyedszázados harcát a tudományos bürokráciával, bemutatva lényegében egész írói, újságírói tevékenységét… A könyv hátlapján a szerző így foglalja össze mondanivalóját: „Tudományos pályafutásom a diplomáciaival párhuzamosan haladt. 1968-ban védtem meg egyetemi doktori, majd 1985-ben a kandidátusi disszertációmat. Először 1992-ben pályáztam meg az akadémiai doktori címet a két világháború közötti magyar külpolitika szempontjából kulcsfontosságú magyar–olasz kapcsolatok témakörében folytatott negyedszázados kutatásaim eredményeként írt disszertációmmal. Ennek még a nyílt vitáját is elutasították… A következő nyolc évben 4 könyvet és száznál több más írást publikáltam. 2000 szeptemberében nyújtottam be a Tevékenységem a magyar italianisztika és albanisztika terén című újabb akadémiai doktori pályázatomat, amelyben négy könyvem és kultúrdiplomáciai tevékenységem alapján kértem pályázatom nyílt vitára bocsátását. Az MTA Történettudományi Bizottsága 2001 tavaszán rendkívül előítéletes állásfoglalásában, amelybe csak „illegális módon” nyertem betekintést, elutasította ezt. A következő két fórum – az MTA II. Osztálya és a Doktori Tanács – ezt jóváhagyólag tudomásul vette. Fellebbezésemet e három fórum ismételten elutasította. Az egész eljárás fő jellemzője az volt, hogy amíg kiváló támogatóim nyíltan vállalták álláspontjukat, addig opponenseim mind névtelenek maradtak előttem. (Pritz Pál „főintrikus” nevét is csak tartalma és stílusa alapján tudtam azonosítani.) Szinte hihetetlen, de a hat felvonásos, két és félévig tartó „tragikomédia” során egyetlenegyszer sem szembesülhettem személyesen „szellemi kivégzőimmel”! Ismertetem a hároméves pályázati és fellebbezési procedúra fontosabb dokumentumait, majd az azt követő 12 év elkeseredett és hiábavaló kísérleteit az elképesztően igazságtalan döntés megváltoztatására. Felüdülésként, a tudományos bürokrácia két évtizedes folyamatos elutasításai után olvashatjuk a munkásságomat elismerő számos méltatást, kiemelve közülük Fejtő Ferenc, Niederhauser Emil és Diószegi István rendkívül elismerő megnyilvánulásait, annak példájaként, hogy hogyan is lehet és kellene viszonyulni tudós- és embertársainkhoz. Végezetül olvashatják a 21 könyvet és háromszáznál több írást felsoroló bibliográfiámat, valamint 27 oldalas pályázatom teljes szövegét. Kedvenc költőmet, József Attilát parafrazeálva, én nem fogtam be pörös számat, és a Tudásnak tettem panaszt – majd láthatjuk: mindhiába.”

Szerkesztőségünk bízik abban, hogy Réti György panasza meghallgatásra talál.