Tudatosan kerüli a bulvárszereplést az Animal Cannibals

A 90-es évek óta töretlen a népszerűsége a hiphop duónak, ám magánéletükről csak keveset lehet tudni. Nem véletlenül: Qka MC és Ricsipí édesapaként megfogadták, hogy családjukat gondosan megóvják majd a nyilvánosságtól – hangsúlyozták az M2 Petőfi TV Magas és Mély című műsorában.

 

Sapka nélkül hivatalos helyeken gyakran fel sem ismerik az Animal Cannibals két tagját, Koller Lászlót, vagyis Qka MC-t és Dósa Richárdot, Ricsipít. A hiphop-formáció szíves ad interjúkat, és sok nyilvános eseményre ellátogatnak, de a gyerekeikről és a magánéletükről csak nagyon szűkszavúan és ritkán nyilatkoznak. Qka MC visszatérő vendége a Duna Ridikül című műsorának, amit azért szeret, mert érdekes témákról lehet mélyen, hosszasan beszélgetni, nem úgy, mint a pletykalapokban – nyilatkozta az M2 Petőfi TV műsorában.

„A környezetünk részéről volt nyomás ebbe az irányba. Az édesanyám megkérdezte, miért nem vagyunk sosem benne a családdal valamelyik bulvár magazinban. Értem az ő oldalát is, mert büszkén mutogatta volna mindenkinek. Ráadásul sokan azt hiszik, akik nem szerepelnek a bulvármédiában, azok nem elég híresek vagy fontosak” – jegyezte meg a Magas és Mély vendégeként Qka MC, aki egy alkalommal kivételt tett: egy lemezmegjelenés apropóján elárulta egy újságírónak, hogy kétszeres a boldogsága, nemcsak az új korongnak örülhet, hanem kislánya érkezésének is. A nagy bejelentés viszont – egy hiba miatt – tévesen sikerült.

„Egy tördelői hiba miatt úgy jelent meg a cikk, hogy három kislányom született egyszerre, miközben én azt mondtam, hogy három héttel ezelőtt megszületett a kislányom. A barátok kérdezték is, hogy akkor miért csak egy tejfakasztót tartottunk, ráadásul a feleségemnek is magyarázkodhattam, hogy kié a másik két gyerek” – mesélte humorral elütve az esetet a Máté Péter-díjas rapper, akit zenésztársa, Ricsipí azzal egészített ki: egy előadónak óvatosan kell bánnia az információmegosztással. A teljes beszélgetés újranézhető az M2 Petőfi TV Médiaklikk-oldalán, ahol 60 napig elérhetők a Magas és Mély korábbi adásai is.

Magas és Mély – péntek esténként 20:40-től az M2 Petőfi TV-n.