Tud róla? Új kedvezmény a TAO-ban

A közeli határidő miatt ugyan már nincs sok ideje az érintett cégeknek, de mindenképpen érdemes elvégezniük a belső kalkulációjukat a csoporttagok várható eredményeiről. Az Adóhatóság honlapján már elérhető a megfelelő nyomtatvány, amelyet január 15-ig lehet benyújtani, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

 

Januártól Magyarországon is lehetővé válik a csoportos társasági adó (tao) alanyiság, melynek egyik feltétele, hogy a csoporttagok között legalább 75%-os szavazati jogon alapuló befolyás álljon fenn. A tagok döntenek a csoportos alanyiság létéről előzetes kalkulációra alapozva, ezt követően pedig a cég által kijelölt csoportképviselőnek január 15-ig kell benyújtania a NAV honlapján a már közzétett 19T118 számú nyomtatványt 2019-re vonatkozóan. (A következő évre ezt december 20-ig lehet megtenni.) „Az új törvény előnye, hogy amennyiben egy adott csoportban egyaránt vannak nyereséges és veszteséges cégek, akkor korlátokkal ugyan, de a csoportszintű veszteség felhasználható a csoportos adóalany adóalapjának csökkentéseként” – mondta el Bagi Márta, a Crowe FST adótanácsadási szolgáltatások partnere. Hozzátette: összességében a csoport több veszteséget tud adott évben felhasználni, így kevesebb lesz a tao kötelezettsége, ugyanakkor az még tisztázandó, hogy egy évek óta veszteséges cég elhatárolt veszteségét felhasználhatja-e a csoport.

Az adókedvezmények alkalmazásánál figyelembe kell venni, hogy a csoporttag a korábban megszerzett adókedvezményét akkor érvényesítheti, ha a kedvezmény feltételeinek csoporttagként is megfelel; továbbá új adókedvezményt akkor vehet igénye, ha a csoport egy, vagy több tagja vállalja a feltételek teljesítését; valamint az adókedvezményekre vonatkozó 80, illetve 70%-os korlátot a csoporttagokra egyedileg kell figyelembe venni.

„A közeli határidő miatt már nincs sok ideje a cégeknek, hiszen a döntéshez kalkuláció kell, ismerve a cégek várható eredményeit, igénybe veendő adókedvezményeit, ezért érdemes még a napokban felkeresni a kellő tapasztalattal rendelkező adótanácsadókat” – tette hozzá a Crowe FST szakembere.