Trócsányi: ma is ugyanazok az értékek fontosak, mint 1956-ban

A körülmények változnak, de az igazi értékek állandóak, és ezek szükségesek a sikerhez és megbecsüléshez minden nemzet, így a magyarság számára a harmadik évezred elején is  – mondta Trócsányi László igazságügy-miniszter az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a Műegyetemi emlékműnél tartott ünnepségen vasárnap.

Trócsányi László igazságügyi miniszter beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Műegyetemi emlékműnél Budapesten 2017. október 22-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

    A tárcavezető a megemlékezésen mondott beszédében kiemelte: a műegyetemi 16 pont mindegyike megvalósult szó szerint, vagy szellemében, de nem szabad őket magától értetődőnek tekintenünk. “A vívmányokért nemzedékek küzdenek, elveszítésükhöz elég egy történelmi pillanat, néhány rossz döntés” – fogalmazott.
    Trócsányi László szerint sok, korábban nem tapasztalt külső kihívásnak kell megfelelnünk, és ebben a helyzetben szükségünk van az akkori műegyetemista fiatalok, a szabadságharcosok erényeire: a lelkesedésre, a jövőbe, a szabadságba, az igazság és a jog erejébe, a demokráciába vetett hitre, a hazaszeretetre és a szolidaritásra.

Forrás:MTI