Tritha Electric: pszicedelikus etnopunk Indiából

Öt évvel ezelőtt véletlenül találkozott Újdelhiben a klasszikus indiai zenén szocializálódott Tritha Sinha és a francia rock színteréről érkezett Paul Schneiter. Közös projektjük, a pszichedelikus etnopunk Tritha Electric szombaton este zenél a Womex világzenei expón, a Müpa melletti sátorban.

    “Önálló munkáim sokkal inkább rólam szólnak, szólódalaim érzelmi utazások az indiai klasszikus zene vonzásában, a hangomat különböző zenei univerzumokba tudom helyezni. A zenekar is szólóprojektként indult, de szerzeményeim lassacskán a három francia zenész túszai lettek, az egész átfordult közös gondolkodássá, és a rock, a punk, a pszichedélia vette át az uralmat” – mesélte Tritha Sinha az MTI-nek a budapesti koncert előtt adott interjúban.
    Felidézte, hogy Kelet-Indiában, a nyugat-bengáli Calcuttában (Kolkata) született, és bár ötéves korától klasszikus indiai zenei képzést kapott, számára természetes volt, hogy otthon Björköt, Janis Joplint, Aretha Franklint hallgat.
    “Szeretek kísérletezni a hangzásokkal, a hangom olykor átfordul sikoltásba. A szövegek a nők jogairól és védelméről, a politikai korrupcióról szólnak. Björk azért is annyira nagyszerű számomra, mert csodálatos hangja mellett szociális és környezetvédelmi aktivitása is fontos” – mondta Tritha.
    Az énekes nemcsak dalszövegeiben, hanem publicistaként is kifejti a véleményét érzékeny témákról, például a legnagyobb példányszámú indiai lap, a Hindustan Times hasábjain.
    “Amikor öt évvel ezelőtt Kolkatából Újdelhibe költöztem, teljesen új életet kezdtem, kiszakadtam a családi fészekből, addigi barátaim közül, a kényelemből. Önálló lettem, ugyanakkor olyan dolgokat tapasztaltam magam körül, amelyek megdöbbentettek. Akkoriban derült fény a később az egész világot bejárt esetre, amikor az egyik buszon csoportosan megerőszakoltak, majd megvertek egy nőt, aki ebbe belehalt. Nem voltam egyedül a művészek között, akik úgy gondolták, tenni kell valamit, ezért én a dalaimban kezdtem foglalkozni ezekkel a szörnyű dolgokkal. Az első teljesen saját számom a PaGLI volt, amely bengáli nyelven őrült asszonyt jelent. A dal mindenkit meghökkentett: itt van a klasszikus zenei énekes, aki arról énekel, hogy szabad és független akar lenni?” – idézte fel Tritha Sinha az MTI-nek.
    Hozzátette: sok visszajelzést kapott azóta nőktől, akik elmondták, hogy inspirációt kaptak a dalaiból, reményt.
    Ami a korrupció elleni tiltakozást illeti, a tavalyi bemutatkozó albumon (a lemez címe is PaGLI volt) szereplő Fish Market éles fricska volt a politika számára, amelyet Tritha Sinha csak úgy jellemez: “az Újdelhit átszelő folyó, a Jamuna élettelen, feketén bűzlik, jól szimbolizálja ez is a város politikai életét”.
    A Tritha Electric francia dobosának, Paul Schneiternek magyar felmenői is voltak, nagyapja az első világháború után Budapestről emigrált Párizsba. Paul hat évvel ezelőtt érkezett Újdelhibe, hogy ott egy zenei stúdiót nyisson.
    “Akkor úgy éreztem, el kell mennem Párizsból, mert ott semmi új nem történik a zenében, mindenki ismétli a régi dolgokat. Kihívásokra vágytam, ezért elkezdtem tanulmányozni az indiai klasszikus és népzenét, meg a helyi rock színteret is, ami érdekes módon ma is meglehetősen kicsi a tradicionális, több ezer éves hagyományokkal rendelkező muzsikák mellett. Trithával minden adott ahhoz, hogy innovatív, modern dolgokat csináljunk együtt, beépítve minden izgalmas helyi hatást” – mondta Paul Schneiter.
    A Titha Electric formációt zavarba ejtő stílusa miatt rock- és világzenei fesztiválokra, fellépőhelyekre egyaránt hívják, és számukra sem fontos, hogy elköteleződjenek egy műfaj mellett. “Egyszer felléptünk egy gyönyörű helyen Gudzsarátban, ahol az estet egy klasszikus zenei énekes nyitotta, és mi zártuk. Érdekes élmény volt nekünk és a közönségnek is, de a vége felszabadító lett, az emberek megértették, hogy a zenénk a mai világ számos dolgára reflektál” – fűzte hozzá Tritha, aki bengáli, szankszkrit és hindi nyelven is énekel.
    A kvartett – Tritha és Paul mellett Mathias Durand gitározik és Jeff Tekeyan basszusgitározik – most készülő következő albuma Tritha szerint még pszichedelikusabb anyag lesz.

Forrás:MTI