Továbbra is egyedül

kajak

Nagyot ugrott 2016-ban Kopasz Bálint. A 19 esztendős ifjúsági világbajnok kajakos az algyői csendből egy szezon leforgása alatt a riói olimpián találta magát. Augusztusban értékes tapasztalatokat gyűjtött, most pedig erőt ahhoz, hogy minél sikeresebb lehessen a soron következő idényben. Természetesen a felnőttek között!
Rió már csak emlék?
Már csak szép emlék, amire jó visszagondolni – mondja az ifjúsági világbajnok, felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes Kopasz Bálint. – Jó érzés, hogy ilyen fiatalon részt vehettem egy olimpián, hogy megismerhettem a nagy ellenfeleket, láthattam mire képesek, feltérképezhettem a taktikájukat.

Elemezte őket?
Utólag igen. Sok videót visszanéztem a versenyekről.

A sajátjáról mi a véleménye?
Hogy azt hoztam, amit tudok. Azt adtam, amit begyakoroltunk. Nekem még fejlődnöm, erősödnöm kell ehhez a mezőnyhöz.

Változtatott valamit önön, hogy olimpiai induló lett?
Szerintem semmit. Persze a Facebookon megnőtt az ismerőseim száma, sok versenyző bejelölt, egy kicsit mozgalmasabb lett az életem, az iskolámba például visszahívtak előadást tartani, de azt hiszem, maradtam az az ember, aki eddig is voltam.

Egy ilyen idény után nehezebb újra felvenni a fonalat?
Épp ellenkezőleg. Már vártam a munkát. Másfél hónapot hagytunk ki az olimpiát követően, annyi volt a töltődésre szánt idő. Aztán az ősszel elkezdtük a munkát hosszú evezésekkel, alapozással.

Egyedül?
Egyedül. Illetve egy hétig itt volt velem Noé Zsombor, akinek nagyon örültem, de a felkészülés nagy részében továbbra is egyedül leszek. Ez nekem nem újdonság. Egy-két válogatott edzőtábort leszámítva kilenc éves korom óta az édesanyámmal edzek, ezt szoktam meg.

Csak van nehézsége ennek is?
Nehézsége? Nem tudok nehézséget mondani. Úgy érzem, így is ki tudom hajtani a maximumot magamból, képes vagyok így is az előrelépésre. Nem mondom, hogy nincsenek olyan napok, amikor kedvetlenebb vagyok, de akkor is elvégzem a feladatomat abban az ütemben, ahogyan tudom. Sok fiatal versenyző mondja, hogy ezt nem tudná csinálni. Nekem megy, ehhez szoktam hozzá, ebben nőttem fel.

Tavaly sikerrel mérette meg magát a felnőtt mezőnyben. Mennyit változtak az elképzelései a jövőt illetően?
Egyértelműen maradok az ezer egyesnél, bár nem tagadom egy jó csapathajóban is kipróbálnám magam. Persze minden attól függ, hogyan sikerül a felkészülésem.

Lát maga előtt egy olyan négyest, amelynek mindenképpen a tagja lenne?
Nem gondolkoztam még ezen. Nem voltam abban a helyzetben. Nekem óriási lépés volt az ifik közül egyből a felnőtt mezőnybe csöppenni, most is emlékszem arra, mennyire izgultam az első válogatón. Aztán rájöttem, nincs ebben semmiféle ördöngösség, azt kell adnom, amit tudok.

Amit tud. De azért csak van valami, amin szívesen változtatna.
Erre a szezonra nagyobb utazó sebességet szeretnék elérni, és ehhez azért még erősödnöm kell.