Törökország átmenetileg lezárta Iránnal közös határát a betegség terjedése miatt

Törökország elővigyázatosságból lezárta Iránnal közös három szárazföldi határátkelőhelyét vasárnap, miután az új típusú koronavírus a napokban a szomszédos országban is megjelent, és több halálos áldozatot követelt – jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter.

    Az intézkedés, amely a teljes szárazföldi közlekedésre, tehát a vasútra is vonatkozik, helyi idő szerint 17 órakor (közép-európai idő szerint 15 órakor) lépett életbe. Hozzátette: a rendelkezés egy negyedik helyszínre, az Azerbajdzsánhoz tartozó Nahicseván exklávéval közös dilucui határállomásra is vonatkozik.
    Koca sajtótájékoztatóján egyúttal jelezte: Ankara arról is döntött, hogy helyi idő szerint 20 óra után (közép-európai idő szerint 18 óra után) a törökországi repülőterek ideiglenesen egyetlen, Iránból érkező légi járatot sem fogadnak. Mindazonáltal Törökországból továbbra is indulnak gépek Iránba – tette hozzá.
    A tárcavezető vasárnap arról számolt be, hogy Iránban eddig 43 ember fertőződött meg a vírussal, közülük nyolcan életüket vesztették. A miniszter ezért hangsúlyozta: a járvány iráni jelenléte fenyegetést jelent Törökország számára.
    Az új koronavírussal kapcsolatos első halálesetekről szerdán adtak hírt az iráni hatóságok.

Forrás:MTI