Tornádó pusztított Dél-Morvaországban, halottak, sérültek, anyagi károk

Öten meghaltak a Dél-Morvaországban csütörtök este és éjjel pusztító tornádó következtében, 85 embert kórházban ápolnak – közölte Michael Sváb rendőrségi szóvivő újságírókkal pénteken.

    Korábban három elhunytat említettek.
    A két újabb halálos áldozat a sérüléseibe halt bele a hodoníni kórházban – erősítette meg Michaela Bothová, a dél-morvaországi mentőszolgálat szóvivője.
    Bothová szerint a kórházban fekvő sérültek közül legalább 10-15-nek az állapotát minősítették súlyosnak az orvosok. Megjegyezte, hogy ezek az adatok továbbra is csak a kórházban kezeltekre vonatkoznak. Nem kizárt, hogy a halálos áldozatok és a sérültek száma a nap folyamán még változni fog, mert a szélvihar pusztította épületek átkutatását a tűzoltók még mindig nem fejezték be – tette hozzá. A mentők a helyszínen több száz áldozatnak nyújtottak elsősegélyt, illetve kezelték sérüléseiket. A hodoníni kórházon kívül a sérülteket a breclavi, az Uherské Hradiste-i és a brünni kórházakban is kezelik.
    A jégesővel kísért tornádó legsúlyosabban Hodonín és Breclav városok környékét sújtotta, ez lényegében a Brünn-Pozsony autópálya cseh-szlovák államhatár előtti oldalán terül el. Szemtanúk közlése szerint több helyen teniszlabda-nagyságú jégdarabok is hullottak az égből.
    Antonín Tesarík, a hodoníni kórház igazgatója a televízióban úgy nyilatkozott, hogy a sérülések jelentős része csonttörés vagy fejsérülés. “A kórházban olyan a helyzet, mintha háború tört volna ki” – jegyezte meg Tesarík. Hozzátette: hasonlóan néznek ki a tornádó által sújtott települések is. Hrusky, Luzice és Moravská Nová Ves, Hodonín és Mikulcice településeken házak tucatjait rombolta le a szélvihar. Pontos adatok a károkról egyelőre nincsenek. A jelentések szerint a tornádó több régióbeli iparvállalatot súlyosan megrongált, két napelemes erőmű pedig szinte teljesen tönkrement.
    Jana Malácová munkaügyi és népjóléti miniszter bejelentette: a hatályos szabályok alapján személyenként minden formalitás nélkül, csak személyazonossági igazolvány felmutatásával 58 ezer koronás (mintegy 800 ezer forintos) gyorssegélyt vehet fel mindenki, akit kár ért, fedél és eszközök nélkül maradt.
    A mentési munkálatokba a cseheken kívül osztrák és szlovák mentők is nagy számban bekapcsolódtak. Ausztriából például húsz mentőkocsi és két mentőhelikopter érkezett a helyszínre teljes személyzettel. Ausztria és Szlovákia mellett több más ország is segítséget ajánlott fel a cseheknek. Magyarország kormánya bejelentette, hogy a Hungary Helps Programon keresztül 20 millió forint azonnali gyorssegéllyel támogatja Csehországban a súlyos természeti katasztrófa nyomán keletkezett károk enyhítését és egy templom helyreállítását Hrusky községben.
    A tornádó, a szélvihar és a jégeső következtében főleg Dél-Morvaországban pénteken reggel több mint 70 ezer háztartás volt áram nélkül, számos helyen szünetel a gázszolgáltatás, és problémák vannak a vasúti és a közúti közlekedésben. A Brünn-Pozsony autópályán már sikerült felújítani a közlekedést.
    A cseh meteorológiai intézet szakértőinek első számításai szerint a dél-morvaországi károk a tornádók 3-as, illetve 4-es kategóriájának felelnek meg, ami óránkénti 219, illetve 267 kilométeres szélsebességet jelent.
    Délután a régióba várják Andrej Babis miniszterelnököt is, aki Brüsszelben részt vett az európai uniós vezetők találkozóján. A kárenyhítésre Babis az Európai Uniótól és segítséget kért – jelentette a cseh hírtelevízió.

MTI