Tomracing: Soha rosszabb idénynyitót!

Végre eljött a gyorsasági motorosok bajnoki idénynyitója is a Tomracing Motorsport számára. A gárdát az IMRC és a Magyar Bajnokság első futamán végül két versenyző képviselte: az olasz bajnokságra készülő és csak tesztelő Gyutai Adrián (Supersport), valamint a 2013-as magyar IMRC bajnoki címet szerző Fenyvesi Gábor (Superstock 1000). A csapatvezetés legnagyobb örömére az egy évet kihagyó Fenyvesi mindkét futam után dobogóra állhatott – egy harmadik és egy második helyet ért el – az IMRC-ben, míg a magyar összesítésben mindkétszer az élen végzett.

 

A hétvégén elkezdődött az idei bajnoki szezon a gyorsasági motorsportban is, és a Pannoniaringen a Tomracing Motorsport versenyzői is elkezdhették a pontok gyűjtését az IMRC és a hazai bajnoki sorozatban. A csapat élversenyzője, Gyutai Adrián csak tesztelési szándékkal gurult pályára, ugyanis ő idén az olasz bajnokság National Trophy 600 Supersport kategóriában versenyzi végig a szezont, és a hétvégi, Misanóban rendezendő futamon kezdi meg szereplését a világ egyik legerősebb bajnokságában. Adrián főleg a pénteki napon volt aktív, négyszer ment fel a pályára, megfutotta az egész hétvége legjobb hatszázas köridejét – 1.58.102 – a koránt sem ideális időjárási viszonyok között.

A Superstock 1000-es kategória 2013-as IMRC bajnoka, Fenyvesi Gábor viszont sikeresen tért vissza egy év kihagyást követően: az IMRC-ben mindkét napon dobogóra állhatott – szombaton harmadik, vasárnap pedig második lett –, míg a magyar összesítésben mindkétszer ő végzett az élen.

„Összességében egy eredményes hétvégét zártunk. Szombaton igazi áprilisi időben motoroztunk, volt eső, jégeső, szél és napsütés. Önmagamat is megleptem azzal, hogy szombaton esős körülmények között milyen jól teljesítettem, ugyanis tizenhat éve, 1999-ben motoroztam utoljára vizes aszfalton. A szombati időmérőn túl hamar száradt fel a pálya, ám addig én álltam a pole pozícióban. Végül a Superbike és a Superstock 1000 egyesített mezőnyének hetedik helyről vághattam neki a versenynek, melyet kategóriámban a harmadik helyen zártam. Vasárnap jóval kedvezőbb időjárási feltételek mellett vághattunk neki a versenytávnak. Ezúttal ugyan a rajtom nem sikerült valami fényesre, ám folyamatosan gyorsulva végül másodiknak intettek le a kategóriámban. Sikerült az előzetes terveimet valóra váltanom, és sikeresnek tartom a visszatérésemet” – fogalmazott Fenyvesi Gábor.

A Tomracing Motorsport csapatkoordinátora is elégedett a hétvége eredményeivel, és bízik abban, hogy a jó kezdést még jobb folytatás követ majd.

„Soha rosszabb idénynyitót! Nagyon örülök annak, hogy egy év kihagyás után az IMRC és a Magyar Bajnokság szezonnyitóján Fenyvesi Gábor mindkét futamon ilyen jól teljesített, és 2013-as IMRC-bajnokunk mindkét napon megszerzett dobogós helyezésével idén is letette a névjegyét a Superstock 1000-es kategóriában. Az is jó előjel a hétvégi olasz bajnoki nyitány előtt, hogy a csapat  élversenyzője, Gyutai Adrián pénteken egyértelműen bizonyította, hogy egy körön és egy teljes versenyszimuláció alatt is képes nagyon gyors köridőkre. Úgy tűnik, ő és Hondája készen áll a CIV olasz bajnokság első misanói futamára” – nyilatkozta Biel Richárd.