Tomracing Motorsport: látvány és csalódás

A nyolcaddöntőkig jutott a tököli Lóerők Éjszakáján Radák „Radír” János és Tápai Attila

 2015-tomracing-radak_janos1

Noha nagy reményekkel várta a szezon egyik leglátványosabb versenyét, a Lóerők Éjszakáját a Tomracing Motorsport, végül csalódottan kellett elhagyniuk a tököli repteret. A titkon várt dobogós helyek helyett Radák „Radír” János és Tápai Attila is a nyolcaddöntőig jutott a sikeresen vett kvalifikáció után.

 Ha röviden akarnánk összefoglalni a tököli Lóerők Éjszakáját a Tomracing Motorsport szemszögéből, akkor csak annyit írnánk, hogy Radák „Radír” Jánost és Tápai Attilát a Zángó család hazaküldte az év leglátványosabb versenyéről. Radír a pro kategóriában idősebb Zángó Zoltántól, míg Attila a SemiPro kategóriában ifjabb Zángó Zoltántól kapott ki a legjobb nyolc közé kerülésért vívott csatákban.

 Radír Skyline-ja hiába üzemel szinte hibátlanul a szezonkezdet óta, ha az edzéseken gumihiány miatt nagyon keveset tud csak menni a 2008-as magyar bajnok, ráadásul ezúttal egy 900 forintos alkatrész is úgy döntött, főszerepet vállal a Lóerők Éjszakáján.

 „Csalódott vagyok, hiszen az előjelek alapján nem erre számítottam. Pedig az autó egy kisebb hibától eltekintve hibátlanul üzemelt egész hétvégén. A Skyline kilencszáz forintos szervo ékszíja azonban önálló életre kelt. Amikor kicseréltük, utána probléma nélkül üzemelt az edzésnap alatt. A hétvége megmutatta, van négy gondunk, amit a jó és elvárt szereplés érdekében mindenképpen orvosolnunk kell. Nagy az autó súlya, fejlesztésre szorul az első futómű, növelnünk kell a hátsó tapadást, illetve sürgősen változtatnunk kell a gumipolitikánkon. Az elmúlt hétvége bebizonyította, ha eredményes szeretnék lenni, akkor már az edzéseken is kizárólag csak új abroncsokkal szabad a pályára menni, ebben a kérdésben nem lehet helye a takarékoskodásnak. A tsuiso csatában egy nagyon jó pilóta ellen csak akkor van esélyem, ha én is nagyon jól megyek. De sajnos az éles csata kezdetén, a korábban említett kormányszervó ismét megszorult, így minden tudásom ellenére beforogtam, és elveszítettem a csatát. Elszomorít, hogy korán kiestem, de egyben ösztönöz is a további fejlesztésekre” – értékelte a hétvégét Radák „Radír” János.

 A csapathoz idén érkező Tápai Attilának az edzések mennyiségével és minőségével nem volt gondja Tökölön, viszont mind a kvalifikáció, mind pedig a csaták alatt hibázott, így nem volt esélye ezúttal a legjobbak közé kerüléshez.

„A pénteki edzések jól sikerültek, hamar összeállt a pálya, sikerült a lehető legtöbb időt edzéssel töltenem. Egyetlen hiba jelentkezett a két nap alatt, aminek az okát kerestük ugyan, de nem találtuk meg. Az 1,4 báros turbónyomás 0,8 bárra csökkent. Az erő ennek ellenére is megvolt az autóban, bár közel nem száz százalékon teljesített. A kvalifikáción sajnos hibáztam, mert úgy tudtam, hogy egy bemelegítő kör után jön majd a két éles. Azonban rögtön a két éles következett, és mivel a minél nagyobb látvány miatt nem a szokványos abronccsal, hanem piros gumival mentem, az első menetben nem tudtam milyen a tapadása, így meg is pörögtem. Másodikra egy biztonsági kvalifikációs kört teljesítettem, amivel továbbjutottam. A legjobb nyolc közé kerülésért vívott csatában követőként nem tudtam harmadikat váltani induláskor, így akkora hátrányom lett, hogy nem tudtam behozni. Elől haladóként már egy jobb csatát sikerült összehoznunk, de ez összességében nem volt elég a továbbjutáshoz. Itt is szeretnék gratulálni Zángó Zolinak a szép eredményért”– fogalmazott Tápai Attila.

A Tomracing Motorsport vezetősége csalódott a hétvége eseményei után, de nemcsak versenyzőik teljesítménye miatt, hanem a pálya vonalvezetését sem tartották méltónak az esemény elvárt színvonalához.

„Sikerült egy olyan pályát kijelölni az arra hivatott szakmai stábnak az év egyik leglátványosabb versenyére, ami közelebb állt egy tanuló pályához, mint profi és látványos driftpályához. Saját elmondásuk szerint egy BMW 320i-vel teljesíthető volt a pálya, aminek 3-as kanyarja egy hajtűkanyar (!) volt – kérdem én, akkor minek az 500-700 lóerős autók építése??? Ahhoz tudnám ezt a pályát hasonlítani, mint amikor egy 600-as vagy egy 1000-es gyorsasági motorral egy gokartpályán szeretnének versenyt rendezni. Természetesen a pálya mindenkinek egyforma volt és nem a vonalvezetése miatt nem voltunk sikeresek. Nekünk most nem jött ki a lépés, de mindenből tanulunk és a célunk elérése érdekében ezek a szituációk is építő jelleggel hatnak ránk. A következő verseny Bélkőhegyen lesz, az a pálya valós képet ad a hazai driftről. Tudjuk mire képesek a fiúk és várjuk a versenyt”– mondta Biel Richárd csapatkoordinátor.