Tomracing: bravúros szezonzáró

Idei utolsó versenyhétvégéjét teljesítette a Tomracing Motorsport Team. A Slovakiaringen rendezett Magyar Bajnokság, illetve IMRC – cseh, szlovák, lengyel, román és magyar motorosok számára kiírt pontvadászat – küzdelmeiben az élete első Superstock 600-as szezonját teljesítő Gyutai Adrián fantasztikus teljesítményt nyújtva – mindkét nap megcsinálta a mesterhármast: pole pozíció, futamgyőzelem és leggyorsabb kör – megnyerte a hazai pontversenyt, míg az IMRC-ben pár ponttal maradt le a bajnoki címről. Dér Zoltán ugyan nagyot küzdött, ám végül kategóriájában – Superstock 1000 – a hazai bajnokság 4. helyén zárt. Noha Biel Richárd eredménykényszer nélkül vágott neki a kétnapos viadalnak, a Supersport géposztályban végül vasárnap dobogóra állhatott. A májusban combtörést szenvedő Kurucz Ferenc és a technikai gondokkal küzdő Csutak Péter nem állt rajthoz a szezonzárón.

Dér Zoltán: „Nagyon nehéz napok vannak mögöttem, hiszen a versenyt megelőzően nem tudtam edzeni, illetve a pályának ezt a nyomvonalát abszolút nem ismertem. Ráadásul több mint egy hónappal ezelőtt ültem motoron, és ez bizony kihatott a fizikai állapotomra. Nem tagadom, alaposan elfáradtam mindkét nap. A motor rendben volt, remekül működött, és a mezőny második felében jókat csatáztam az ellenfeleimmel. Nagyon feldobott Gyutai Adrián fantasztikus teljesítménye, büszke vagyok arra, hogy a csapattársam. Egészen hihetetlen, amilyen gyorsan hozzászokott a hatszázas kategóriához, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy ne csak a magyar bajnoki címet szerezze meg. Nagyon profi a hozzáállása, biztos vagyok abban, hogy képes lesz egy komoly nemzetközi mezőnyben is eredményesen szerepelni.”

Biel Richárd: „Öt hónap kihagyás után abszolút nem reménykedtem abban, hogy odaérhetek a dobogóra. A változó időjárási körülmények ugyan mindkét nap megnehezítették a dolgomat, de ennek ellenére elégedett vagyok a teljesítményemmel. Öt másodpercet sikerült javulnom a hétvége folyamán, aminek nagyon örülök. Adrián hétvégén nyújtott teljesítménye előtt le a kalappal. Olyan versenyzést mutatott be, ami megerősítette bennünk, hogy nagy értéke a csapatunknak, és tehetsége alapján még sok szép eredményt érhetünk el közösen.

Dér Zoltán szereplésével kapcsolatban kifejezett elvárásunk nem volt, ugyanakkor jó eredménynek tartjuk a magyar bajnokságban megszerzett összetett negyedik helyét. Egyedül azt sajnáljuk, hogy Kurucz Ferenc végül nem tudott visszatérni ebben az évben.”

A Magyar Bajnokság Superstock 600 nem hivatalos végeredménye (forrás: MAMS honlap):

1. Gyutai Adrián 217 pont, 2. Magda Attila 160 pont, …11. Kurucz Ferenc 40 pont.

A Magyar Bajnokság Supersport 600 nem hivatalos végeredménye (forrás: MAMS honlap):

1. Pelyhe György 221 pont, 2. Kiss Tibor 156 pont, …4. Biel Richárd 61 pont.

A Magyar Bajnokság Superstock 1000 nem hivatalos végeredménye (forrás: MAMS honlap):

1. Vígh György 172 pont, 2. Fenyvesi Gábor 168 pont, …4. Dér Zoltán 111 pont.

IMRC Superstock 600 nem hivatalos végeredménye (forrás: MAMS honlap):

1. Martin Durdík 205 pont, 2. Gyutai Adrián 197 pont, … 17. Kurucz Ferenc 26 pont.

IMRC Supersport 600 nem hivatalos végeredménye (forrás: MAMS honlap):

1. Lukás Jasensky 190 pont, 2. Pelyhe György 159 pont, … 11. Biel Richárd 39 pont.

IMRC Superstock 1000 nem hivatalos végeredménye (forrás: MAMS honlap):

1. Fenyvesi Gábor 166 pont, 2. Chomicz Jaroslaw 159 pont, … 7. Dér Zoltán 103 pont.

(Superstock 600-ban Chrobák János korábban megszerzett pontjait elvették és újraosztották)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*