Tokió 2020 – A cselgáncsozó Özbas megnyerte első mérkőzését

Özbas Szofi megnyerte első mérkőzését kedden a tokiói olimpia cselgáncstornáján.

Özbas Szofi (fehérben) és az olasz Centraccino Maria küzdelme a női cselgáncsozók 63 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Nippon Budokan arénában 2021. július 27-én. Özbas Szofi elvesztette második mérkőzését és kiesett. MTI/Czeglédi Zsolt

    A 63 kilogrammban az első olimpiáján szereplő Özbas – aki utánpótlásban minden korosztályban volt Európa-bajnok – a 32 között nehéz ellenfelet kapott Martyna Trajdos személyében. A 32 éves német dzsúdós 2019-ben éppen a Nippon Budokan sportcsarnokban szerzett vb-bronzérmet, 2015-ben pedig megnyerte a minszki Európa Játékok keretében rendezett Eb-t.
    Első találkozójukon a 19 éves magyar nem ijedt meg nevesebb ellenfelétől és azonnal nekirontott. Rögtön megpróbálta eldobni, de Trajdos fölé került. Nem sokkal később megismétlődött ugyanez a jelenet, Özbas befogta ellenfele bal karját, aki azonban a földön visszatámadott. A bíró bő egy perc múltával előbb Özbast, majd két perccel a véget előtt Trajdost intette. A jóval magasabb német rendre befogta ellenfele fejét és levitte, de az ifjúsági olimpiai bajnok magyar mindig kivédekezte a nehéz helyzeteket. Ugyanakkor ismét megintették, ekkor 19 mp volt még hátra. Az aranypontig tartó hosszabbításból szintén ennyi telt el, amikor a magyar dzsúdósnak sikerült eldobnia ellenfelét, a bíró pedig videózás után ezért vazaarit ítélt.
    “Örülök nagyon, mert az első meccs nekem mindig holtpont. Volt még erőm a végén megcsinálni azt a taktikát, amivel nyertem, így lement rólam a stressz” – nyilatkozott a Békés Megyei Kano Judo SE versenyzője.
    Elárulta, 25 perccel az összecsapás előtt tudta meg, hogy ki lesz az ellenfele, mivel nem szeret ezzel előre foglalkozni.
    Özbas Szofi a nyolc közé jutásért az olasz Maria Centracchio ellen lép tatamira, aki első meccsén egy perc alatt ipponnal verte madagaszkári riválisát.

MTI