Tőkés László szerint egy második rendszerváltozásra van szükség Romániában.

    A 24 évvel ezelőtti romániai forradalom szikráját kipattantó egykori temesvári lelkész az évforduló kapcsán hétfőn kiadott nyilatkozatában kijelentette, a december 15-i temesvári zarándoklat után politikai értelemben is vissza kell nyúlni Temesvárhoz. “Az ott elkezdődött rendszerváltozást kell folytatnunk, vagy – a 2010. évi magyarországi mintát követve – egy második rendszerváltozásra van szükségünk” – fogalmazott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.     Tőkés László szerint mind országos szinten, mind kisebbségi magyar viszonylatban, mind egyházpolitikai téren ki kell teljesíteni a rendszerváltozást “az emberi és a nemzeti méltóság, az emberi és a közösségi jogok, a vallási és egyházi szabadság, a demokrácia és a jogállamiság európai követelményeinek megfelelően”.     Amint a volt püspök nyomatékosította, magyar vonatkozásban az autonómia kivívása jelentheti a tényleges rendszerváltozást, egyházi téren pedig a hatalomtól való függetlenség elérése lehet a cél.     Tőkés László az évfordulós nyilatkozatában  több példával támasztotta alá azt a meggyőződését, hogy nem történt valódi rendszerváltozás Romániában. “Akkor és most is a külföldről pénzelt hazaárulás, valamint a hortizmus rágalmával kellett szembenéznem. Akkor is a magyarságot és a románságot próbálták egymás ellen kijátszani – és azóta is a magyar kártya bizonyul Romániában a leghatékonyabb politikai fegyvernek” – állapította meg Tőkés László.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*