Több mint nyolcszázmilliós szennyvízprogram három somogyi településen

Több mint nyolcszázmillió forintból korszerűsítették a szennyvízcsatorna-hálózatot három somogyi településen, Kaposszerdahelyen, Sántoson és Szentbalázson. Az építők a sikeres próbaüzem után szerdán adták át a csatornahálózatot a települések alkotta társulásnak.

    A mintegy kétezer lakost érintő, egészségügyi és környezetvédelmi szempontból fontos fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg, az Európai Unió és a magyar állam támogatásával.
    Prépost László (Fidesz-KDNP), Kaposszerdahely polgármestere, a három település alkotta önkormányzati társulás elnöke arról számolt be, hogy mivel projekt a tervezett 84 helyett 95 százalékos támogatást kapott, az önerőként befizetett 300 ezer forintos hozzájárulás egyharmadát visszafizetik az ingatlantulajdonosoknak.
    Gelencsér Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a somogyi közgyűlés elnöke az átadási ünnepségen kiemelte: Magyarország tíz évvel ezelőtti uniós csatlakozásakor Somogyban 50 százalékos volt a csatornázottság, a belépéssel megnyíló forrásoknak köszönhetően jövőre már 80 százalékos lesz, és a cél az, hogy 2020-ra 100 százalékos legyen.
    A 2011 novemberében kezdett beruházás során csaknem 27 ezer folyóméter vezetéket fektettek le, kialakítottak 714 bekötést, és elkészült hat átemelő. A hálózatra eddig 505 ingatlan, az érintettek 70 százaléka csatlakozott.

Forrás:MTI