Több mint negyven hangverseny a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán

Több mint negyven hangversenyre várja a zenekedvelő közönséget a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara a 2015/2016-os évadban – közölte az egyetem sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.
Az évadot szeptember 21-én Lakatos Péter zongoraművész estje indítja, majd október 1-jén, a zene világnapján ünnepi hangversenyt ad a Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekara az egyetem aulájában. A zenekart Kovács László, a Kodály Filharmónia első karmestere vezényli.
November 15-én újra Debrecenben koncertezik az Óbudai Danubia Zenekar, amely ezúttal Joseph Haydn műveiből összeállított válogatással készül. November 21-én lép fel a Liszt teremben Arno Bornkamp szaxofonművész, az Amszterdami Konzervatórium tanára, majd november 29-én a Sonus Ütőhangszeres Együttes ad hangversenyt. Ezt követően december 8-án zenés utazásra invitálják a zenerajongókat az 1700-as évek Európájában a kar tanárának, Nagy Csabának a vezetésével.
Közös hangversenyen is fellépnek a Zeneművészeti Kar tanárai: február 9-én Beethoven-, Martin-, Chopin- és Bartók-zeneműveket adnak elő, április 12-én pedig Balog József zongoraművész lesz a vendég. A Magánének Tanszék és a Szimfonikus Zenekar Gaetano Donizetti Szerelmi bájital című operájával készül a kolozsvári Viva Vox Operafesztiválra, az opera koncertváltozatát a debreceni közönségnek is bemutatják az Universitas Debrecen zárórendezvényeként április 26-án.
Az idén jubiláló Konzervatóriumi Esték 15. évadjában nyolc kamarazenei és szólókoncertet kínálnak.     A Hang-Játék-Zene nevet viselő ifjúsági hangversenysorozat szintén a 15. évadát ünnepli, melynek keretében 3 koncerttel várják a debreceni kisiskolásokat, illetve a környékbeli településeken is fellépnek az előadók.     A Kölcsey Központban folytatódik a Vasárnapi Muzsika, októbertől minden hónap utolsó vasárnapján 17 órakor várják a hallgatóságot.     Az említetteken túl határokon átívelő koncertekre is sor kerül: a Szatmárnémeti Filharmónia meghívására Nagykárolyban is fellépnek a Zeneművészeti Kar hallgatói.     A közlemény kitért arra is, hogy a 2015/2016-os tanévben mintegy 90 elsőéves kezdi meg tanulmányait, így a hallgatói összlétszám 230 fő lesz a különböző szakokon.

Forrás:MTI