Több mint négyszeres túljelentkezés a TV2 Akadémián

A TV2 Akadémia 2015-ös évfolyamára több mint négyszeres volt a túljelentkezés. A gyakorlatorientált képzés hallgatói elismert szakemberektől tanulhatnak és jó eséllyel helyezkednek el a hazai médiumoknál.
A TV2 Akadémia 2009 óta indítja televíziós szerkesztő és riporter képzését, ahol a diákok első kézből, szakemberektől, a TV2 Csoport legkiválóbb munkatársaitól tanulhatják meg a szerkesztői és riporteri munka minden titkát. 2014-től a népszerű szerkesztő-riporter képzés mellett műsorvezetőnek, sportriporternek és újságírónak is tanulhatnak a média világa iránt érdeklődők.

A képzés gyakorlatorientáltságát mi sem mutatja jobban, mint hogy a 2014-es műsorvezető évfolyam hallgatói tanulmányaikat lezáró megmérettetésként élőben vezették a FEM3 Café beszélgetős műsorát Váczi Gergővel. A diákok teljesítményét a TV2 szakembereiből álló vizsgabizottság értékelte, akik a vezérlőben ülve követték nyomon az adás minden pillanatát és élesben, a helyszínen osztályozták a vizsgázókat.

„Büszkék vagyunk, hogy ekkora érdeklődés kísérte az idei felvételi időszakot, annak pedig külön örülünk, hogy komoly feladat lesz számunkra a legjobbak kiválasztása a kiemelkedően teljesítő felvételizők közül. A különböző képzések indításakor egyértelmű célunk az utánpótlás nevelés, hogy jól felkészült, hosszú távú potenciállal rendelkező fiatalok kerüljenek a szakmába, ennek köszönhetően az itt végző diákok közül sokan a TV2-nél, vagy más médiumoknál kaptak munkát. ” – mondta Yvonne Dederick, a TV2 társtulajdonosa, ügyvezető igazgató.

Az oktatás lebonyolításában a TV2 mellett együttműködő partnerek vesznek részt, a sportriporter képzés esetében a DIGI Sport, az újságírás kapcsán pedig a Mediaworks biztosít szakmai bázist.