Több mint kétszáz település nevezett be a Virágos Magyarországért versenybe

Összesen 209 település nevezett idén a Virágos Magyarországért versenyre. Nagy öröm a Szervező Bizottság és a projektgazda Magyar Turizmus Zrt. számára, hogy a jelentkezők között nagy arányban jelentek meg olyan települések, amelyek még nem vettek részt a versenyben, és a jelentkezők Magyarország teljes területét lefedik.

image001

A két évtizedes múltra visszatekintő Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny Szervező Bizottsága az idei év márciusában hirdette meg a 2015. évi Virágos Magyarországért versenyt, amelyre jelentkezés ezúttal is ingyenes volt. A verseny célja a kulturált és vonzó országkép kialakítása, a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, az életminőség javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, a természeti és az építészeti örökség megőrzése és gyarapítása. A tavalyi év folyamán elkezdett reformtörekvések szellemében a versenyben a szervezők a minőségre helyezik a hangsúlyt. A megmérettetés települési lélekszám szerinti kategóriákban zajlik majd: külön versenyeznek Budapest kerületei, a 2000 fő alatti és feletti falvak és az 50000 fő alatti és feletti városok.

Az idei év kiemelt témája: a településen a templom vagy vallási épület kertjének gondozottsága (kiemelten figyelve a közelgő jubileumi emlékévekre: 2015-ben a katolikus hitélet újjászervezésének 300. évfordulója és 2016-ban a Szent Márton emlékév). A versenyre jelentkezett települések bírálatát június közepétől augusztus végéig kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri végzi. A zsűri fokozott figyelemmel lesz a bírálat során a település gondozottsága, tisztasága és virágos összképe mellett a település zöldfelületi programjára, fejlődésére, valamint a közösségi részvételre és a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programjára és eredményeire is. Fontos szempont a bírálat során a korszerű hulladékgazdálkodás és megújuló energia felhasználás, illetve a település turisztikai jelentősége és felkészültsége, látogató- és vendégbarát szemlélete, valamint az önkormányzat erőfeszítése, fenntartói szerepe és stratégiai gondolkodása.

A verseny fődíja hazánk képviselete a 2016. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe) két település számára.

A Virágos Magyarországért kiírója a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt., a Földművelésügyi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Belügyminisztérium, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága, a Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Önkormányzati Főkertészek Szövetsége, a Város- és Faluvédők Szövetsége, a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége, a Magyar Tájépítészek Szövetsége és a Balatoni Szövetség.

A verseny díjkiosztó ünnepségét 2015. őszén, Budapesten rendezik meg.