Több mint 70 ezer nézőt vonzott a karácsonyi verses online kívánságműsor

Több mint 70 ezer nézőt vonzott Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesülete elnöke által tartott verses online karácsonyi kívánságműsor, amelyben egyebek mellett Shakespeare, Dickens, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Weöres Sándor művei hangzottak el.

    A Küldj egy verset ajándékba szeretteidnek elnevezésű kívánságműsorban a Facebook-on kérhettek szenteste verseket szeretteiknek, családtagjainak az érdeklődők – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
    A műsorban Lutter Imre versművész mellett Molnár Ferenc Caramel, a Kávészünet zenekar és Gerendás Péter is közreműködött. Az érdeklődőknek 24 órán át volt lehetőségük verseket, zsoltárokat küldeni.
    A 70 perces műsorban egyebek mellett Victor Hugo, Juhász Gyula, József Attila, Nagy Gáspár, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Szabó Lőrinc, Reményik Sándor, Kondor Béla, Bella István, Buda Ferenc, Lackfi János, Szabó T. Anna, Aranyosi Ervin, Sohonyai Attila és Molnár József versei hangzottak el.

Forrás:MTI