Több mint 650 ezren csatlakoztak az Ökumenikus Segélyszervezet 2022. évi Adventi Adománygyűjtéséhez

2022. november elején az Ökumenikus Segélyszervezet 27. alkalommal indította el Adventi Adománygyűjtését. A szeretet.éhség. mottóról és „kiharapott” mézeskalácsszívről ismert felhívás hatására – a gyűjtés partnereinek és a médiának köszönhetően – több mint 650 ezren csatlakoztak a Segélyszervezet célkitűzéseihez. Az adománygyűjtés eredményeit január 27-ei sajtótájékoztatón ismertették, mely alkalommal köszönetet mondtak az összefogás minden támogatójának, partnerének, adományozójának és önkéntesének.
A rendezvényen Lehel László elnök-igazgató ismertette a gyűjtés eredményeit, majd a beérkezett adományok felhasználási tervét részletezte. A köszönetmondó sajtótájékoztatón jelen volt Lévai Anikó jószolgálati nagykövet, az Ökumenikus Segélyszervezet több ismert önkéntese és a felhívást támogató vállalat képviselője. Hevesi Nóra, az adománygyűjtéshez 2022-ben is csatlakozó Tesco kommunikációs vezetője Magyarország legnagyobb adománygyűjtő csapatának eredményeiről számolt be, majd átadta Lehel Lászlónak az áruházi gyűjtést szimbolizáló adománytáblát.

Lehel László elmondta, hogy a 2022-ben jelentkező nehéz gazdasági körülmények jelentősen meghatározzák a Segélyszervezet működését is. Van olyan intézményük, melynek éves fűtési költsége 3 millió forintról 22 millió forintra növekszik, s tekintettel arra, hogy a Segélyszervezet ma már több mint 50 intézményt működtet, a megnövekedett kiadások sokszorosan jelentkeznek költségvetésükben. Éppen ezért a megszokottól eltérően, az adománygyűjtés időtartamát kibővítve, advent első vasárnapja helyett már november 7-én megtartották kampányindító sajtótájékoztatójukat. Az ünnepi felhívás üzenete változatlan maradt: azért hirdettek összefogást, hogy amellett, hogy rászorulók ezreinek tegyék szebbé az ünnepet, a következő év hétköznapjaiban is folytatni tudják a nélkülözők és bajbajutottak támogatását. A szűk két hónap alatt sokan meghallották a felhívást, és a széleskörű összefogásnak köszönhetően most már látják, biztosan nem kell bezárni egyetlen intézményüket sem, melyért nagyon hálás a szervezet – mondott köszönetet az elnök-igazgató.

Az adománygyűjtés részleteit Gáncs Kristóf ismertette. A kommunikációs igazgató elmondta, hogy milyen mértékben és milyen módon járultak hozzá az Adventi Adománygyűjtéshez a magánadományozók és a vállalati támogatók. Kiemelte, a nehéz helyzet ellenére 2022 végén is  minden hagyományos ünnepi segélyakciót megszerveztek: a fővárosi szeretetvendégségek mellett több száz családhoz jutottak el az ünnepi élelmiszeradományok, tűzifaszállítmányok és több gyermekprogramot is tartottak az időszakban a segélyszervezet intézményeiben. Az adománygyűjtés fókuszában ugyanakkor most sem csak az ajándékozás, hanem a Segélyszervezet egész éves szegénység elleni küzdelme volt, melyet országos intézményhálózatán keresztül folytat az év 365 napján.

Az összefogáshoz ez alkalommal is számos módon lehetett csatlakozni, de a legnépszerűbb adományozási forma ezúttal is a 1353-as adományvonal volt, amit advent időszakában több mint 377 000 alkalommal tárcsázták országszerte, hívásonként/sms-enként 250 forintot felajánlva a Segélyszervezetnek. Az adományvonalon érkezett több mint 94,3 millió forintnyi felajánlással, a Tesco áruházi adománykuponos gyűjtés során összegyűlt 60 000 000 forinttal, valamint a magán- és vállalati befizetések 142 802 186 forint adományával a 2022. évi Adventi Adománygyűjtés során összesen 297 125 686 forint felajánlás érkezett.

AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET EZÚTON IS KÖSZÖNETÉT FEJEZI KI MINDEN TÁMOGATÓNAK, VÁLLALATI ÉS MÉDIAPARTNERNEK, MAGÁNADOMÁNYOZÓNAK ÉS ÖNKÉNTESNEK A SEGÍTSÉGÉÉRT!