Több mint 60 év múltán megjelent Charlie Chaplin egyetlen regénye

Megírása után több mint 60 évvel először jelent meg Charlie Chaplin egyetlen regénye, amelyből a filmcsillag utolsó jelentős alakításának tartott Rivaldafény című film készült.

   Charlie-Chaplin Az 1948-ban született, Footlights című kisregényt a színész és rendező archívumát a Chaplin család megbízásából 2002 óta digitalizáló Bolognai Filmmúzeum, a Cineteca di Bologna adta ki abból az alkalomból, hogy a művész idén száz éve debütált a filmvásznon. A centenáriumot több eseménnyel is megünneplik – írta a The New York Times.     A több mint 60 évig kiadatlanul kallódó művet Chaplin életrajzírója, David Robinson állította helyre eredeti alakjában a bolognai intézet kutatóival, a színész ugyanis számos vázlatot hagyott hátra – immáron teljes egészében digitalizált – archívumában.     Csakúgy, mint a Rivaldafény (Limelight), a Footlights is Londonban játszódik. Főszereplője egy korosodó bohóc, Calvero, aki ráébred, hogy már nem tudja felkelteni a közönség érdeklődését. A bohóc megmenti egy öngyilkosságra készülő gyönyörű táncosnő életét, majd segít neki visszatalálni a tánchoz. A film arról a jelenetéről a leghíresebb, amelyben együtt látható Charlie Chaplin és Buster Keaton, a némafilmes korszak két idősödő sztárja, akik sem az előtt, sem az után nem szerepeltek együtt.     A kisregény és a film Chaplin életének egyik legborúsabb korszakából való. 1947-ben a színészt beidézték az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság elé – végül el is hagyta az Egyesült Államokat -, egy fiatal színésznő pedig apasági keresetet nyújtott be ellene. A filmcsillag tagadta a viszonyt, a bíróság azonban őt nevezte meg a színésznő gyereke apjának. Charlie Chaplin ekkor tekintett vissza fiatal éveire Angliában, ahol szülei egy zenés színházban léptek fel. Apja rettegett a színpadtól, végül halálra itta magát.     A kisregényben a filmnél sokkal erősebben tetten érhető a színész félelme a közönségtől, egy öreg bohóc rettegése attól, hogy nem tudja megnevettetni a publikumot – magyarázta a filmmúzeum egyik szakértője.     Ez az első alkalom, hogy a Chaplin család jóváhagyta egy korábban kiadatlan anyag nyomtatásban való megjelenését. A művet tartalmazó kötetben Robinsonnak a Rivaldafényről szóló esszéje, fotók és más dokumentumok is megtalálhatók.     A kedd esti londoni bemutatóra meghívták Claire Bloom színésznőt is, aki húszas évei elején Therezát, a táncosnőt alakította a filmben.     A Cineteca di Bologna restaurálással foglalkozó részlege, a L’Immagine Ritrovata, amelyet a világ egyik legjobbjaként tartanak számon, már 1998-ban megbízást kapott a Chaplin családtól a művész több mint 70 filmjének helyreállítására. Már ezzel a munkával is végeztek, néhány alkotást azonban lehet, hogy még egyszer restaurálnak az időközben megjelent új technológiák segítségével.    http://artsbeat.blogs.nytimes.com/2014/02/03/unpublished-chaplin-novella-to-be-released/?_php=true&_type=blogs&hpw&rref=arts&_r=0)

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*