Több mint 5,5 milliárd forintos autóipari beruházás Kecskemét-Helvécián

Elkészült az Antolin Hungary Kft. több mint 5,5 milliárd forintos beruházással épített gyártócsarnoka Kecskemét-Helvécián – tájékoztatta Papp Róbert, a cég könyvviteli szolgáltatásért felelős vezetője az MTI-t.

    A gépjárművek beltéri kialakításával foglalkozó spanyol Grupo Antolin csoporthoz tartozó cég 5,656 milliárd forint összköltségű komplex fejlesztését az Európai Unió és a magyar állam 967,9 millió forinttal támogatta.
    Az Antolin Hungary Kft. jelenleg a Mercedes több modellje számára szállít szőnyegeket, csomagtartó-elemeket és ajtóborítást.
    Papp Róbert emlékeztetett arra, hogy a vállalkozást 2010-ben Magna Automotive Hungary Kft. néven alapították, majd átkerült a spanyol Grupo Antolin tulajdonába, és 2012-ben kezdte meg a gyártást. A Mercedes-Benz gyár stratégiai beszállító partnereként szőnyeget, illetve csomagtartó-burkolatot készítettek, 2013-tól ajtópaneleket is szállítottak a kecskeméti autógyárba, valamint partnerüknek, a német Intier Automotive Eyblnek. A vállalat 2015-ben már jelentős árbevételt realizált kínai exportból is.
    Az új gyártócsarnokot a Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatásával, zöldmezős beruházás keretében építették fel. Az épületekre mintegy 7 millió eurót, a berendezések és gépek beszerzésére 20 millió eurót fordítottak, emellett informatikai fejlesztések is megvalósultak.
    A kecskemét-helvéciai cég 68 új munkahely létrehozására tett vállalást pályázatában, azonban a cégcsoport a projekt zárásakor már mintegy 600 alkalmazottat foglalkoztatott – jelezte Papp Róbert.
    Az Antolin Hungary Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2015-ben 108 millió euró volt. Exportból 72 millió eurót, míg belföldi értékesítésből mintegy 36 millió eurót realizált.
    A belföldi értékesítés kizárólag a Mercedes-Benz gyárba irányul, az elmúlt évben ez 30 százalékkal növekedett.
    A vállalat adózott eredménye 2015-ben több mint 6 millió euró volt.
    A spanyol Grupo Antolin a gépjárművek beltéri kialakításával foglalkozó szállítók listáján a harmadik, tetőkárpitok gyártásában pedig világelső – közölte Papp Róbert.

Forrás:MTI