Több autót lopott

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a ráckevei férfit.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ráckevei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Ákos 23 éves ráckevei lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. augusztus 20-án a hajnali órákban ment be a nyitott ajtón egy szigetszentmártoni hétvégi házba.  Magához vette a konyhapulton lévő indítókulcsot, majd az udvarban parkoló személyautót eltulajdonította. A járművet másnap Szlovákiában – egy közlekedési balesetet követően – törött állapotban találták meg a rendőrök.

A 23 éves férfi 2016. október 1-jén szenvedett közlekedési balesetet Szigetbecsén, azonban a helyszínt gyalogosan elhagyta. Kiderült, hogy a balesetben érintett autót a szlovák hatóságok körözték. K. Ákos a jármű egyedi azonosító jelét is megváltoztatta, arra egy másik személyautóra kiadott forgalmi rendszámot helyezett fel.

Mivel a férfi ellen több elfogatóparancs volt kiadva és információ merült fel arra vonatkozóan is, hogy fegyverrel rendelkezik, ezért a nyomozó hatóság az elfogására a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét kérte fel. A férfit 2017. február 25-én a fővárosban fogták el. A ráckevei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatását.