Tizenötezer látogatót vonzott a BMW Group Magyarország támogatásával szervezett Brain Bar jövőfesztivál

Robotok, tudósok és szuperanyák – csupán néhányan azok közül, akiknek köszönhetően egy kicsit a jövőbe láthattunk Európa legnagyobb jövőfesztiválján, a Brain Baron. A kétnapos eseményen több helyszínen összesen 63 előadó várta a látogatókat, akik a világ legizgalmasabb gondolkodóinak személyes történeteiből inspirálódhattak. Az idén ötéves jövőfesztivál idén is a BMW i kiemelt támogatását élvezte.

P90352855-big-orig

A jövőfesztivál első napján olyan izgalmas előadók léptek színpadra, mint Ben Goertzel, Sophia robot megálmodója vagy az ifjú vállalkozó, a mindössze 14 éves Mikaila Ulmer, aki saját limonádé cégének vezérigazgatója. Színpadon láthatták a résztvevők a jamaikai származású David Zilbert, a világ egyik legjobb éttermének tartott Noma fermentációs igazgatóját. Előadást tartott még Kingsley Donaldson, Gary Smith és Budapesti Ilona, valamint, Dr. Porkoláb Imre ezredes.

Az egyedülálló felépítésnek köszönhetően az előadások interaktívak voltak, a közönség többek között Kristina Lunz és Varga Judit a nemzeti szuverenitás kérdését körbejáró vitájánál is igen aktívnak bizonyult. A csütörtöki program a Bazilika előtti téren zárult, ahol Jordan Peterson, kanadai sztárpszichológus a színpadon „rendelt”, így az ő előadása alatt többször is lehetőséget kaptak a résztvevők, hogy kérdezhessenek napjaink egyik meghatározó gondolkodójától.

A Brain Bar második napja további izgalmas programokkal várta látogatókat. Hatalmas érdeklődés övezte a világhírű paleontológus, Jack Horner, a Jurassic Park szakmai tanácsadójának előadását, aki az őslények feltámasztásának lehetőségéről is beszélt. Az emberek és robotok kapcsolatáról tartott előadást Ken Goldberg, korunk egyik legnagyobb polihisztora, akit felesége Tiffany Shlain, filmrendező követett a színpadon. A csodaházaspár többek között arról is ismert, hogy hetente egy nap „tech shabbatot” tartanak, azaz teljesen kikapcsolják a technológiát az életükből. Ennek pozitív hatásairól is meséltek a Brain Bar színpadán.

A kétnapos fesztivál fináléjában utolsóként a 71 éves kanadai Maye Musk lépett a színpadra. Az egészséges életmódjának köszönhetően kiváló formában lévő üzletasszony, aki három gyermek édesanyja és 11 gyermek nagymamája, közvetlen hangvételű beszélgetés keretében osztotta meg sajátos gyereknevelési módszereit, amelynek köszönhetően mindhárom gyermekét világhírű üzletemberként jegyeznek.

A Brain Barra több mint 15 000 látogató érkezett több mint 90 országból, köztük tanárok és diákok, akik idén is ingyen regisztrálhattak a kétnapos eseményre.

A BMW Group Magyarország az alapítás évétől, 2015-től támogatja a Brain Bart a BMW i almárkán keresztül. A bajor prémiumgyártó idén a BMW iNSPIRATION Lounge-ban várta az érdeklődőket, akik a BMW elektromos és plug-in-hibrid modelljeit, az i3-ast és az i8-ast is kipróbálhatták. A BMW idei keynote előadója a BMW i termékmenedzsment vezetője, dr. Alexander Kotouc volt, aki a „Pimp my Ride” című panelbeszélgetésben vett részt Palkovics László Innovációs és technológia miniszterrel, valamint Szőke Zoltánnal, a Robert BOSCH Kft. Budapesti Fejlesztőközpontjának osztályvezetőjével. Dr. Kotouc a BMW Group iNSPIRATION Lounge-ban további, különböző csoportoknak szóló beszélgetéseket folytatott a jövő elektromos járműveinek és mobilitási szolgáltatásainak fejlesztése mögött álló tervezési folyamat lépéseiről, érdekességeiről. A BMW iNSPIRATION Lounge-ba látogatók Osvárt Andrea BMW márkanagykövettel és az ismert vloggerrel, az elektromos autózás szakértőjével, Horváth Andrással, ismertebb nevén Handrassal is találkozhattak.