Tizenhat programmal készül a Játékszín a színházak éjszakájára

Tizenhat programmal készül a szeptember 22-i színházak éjszakájára a Játékszín, ahol nyíltpróbával, varietéműsorral és kulisszajárással is várják a közönséget szombaton.

    A Játékszín az idén ismét színes programokkal készül a színházak éjszakájára, már délután három órától várják az érdeklődőket a Teréz körúti színházban – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a Bock Színpad első programja a Mesedélután, amelynek szereplői Hapci Benő, Mirr-Murr, Pom Pom, Oriza Triznyák, a műsorban Földes Eszter, Grisnik Petra és Pusztaszeri Kornél lép fel. Ugyancsak háromkor kezdődik az első kulisszajárás, amelyet háromnegyed óránként tartanak meg.
    Délután a Bock Színpadon az idén is megrendezik a Vers a’la carte elnevezésű programot Hirtling István vezetésével, aki a közönség tagjaival közösen instruálja színésztársait, majd további produkciók várják a közönséget.
    Este először kap ízelítőt a közönség a Játékszín októberi bemutatójából; a Menopauza nyilvános próbáján négy színésznő, Hernádi Judit, Náray Erika, Szulák Andrea és Tóth Enikő lép színpadra. Utána Kamara Varieté látható a nagyszínpadon, ahol megidézik Kellér Dezsőt, valamint Hacseket és Sajót, akik ugyancsak a Teréz körút 48. közönségét mulattatták valaha.

Forrás:MTI