Tizenegyedik éve csökken a bűnözés Japánban

Az idei év első hat hónapjában 6,3 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt Japánban, mint az előző év hasonló időszakában, ezzel a szigetországban sorozatban a tizenegyedik éve mutat csökkenést a bűnözés az országos rendőr-főkapitányság adatai szerint.

    Január és június között összesen 624 ezer bűnesetet regisztráltak a 127 milliós országban. Ennek több mint kétharmada rablás volt; mindössze 3400 erőszakos bűncselekmények történt, 3,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – jelentette az NHK televízió hétfőn.     A szigetországban 2002-ben még 2,8 millió bűnesetet regisztráltak, ez a szám tavalyra 1,3 millióra csökkent.     A rendőrség szerint a helyzet javulása az utcai bűncselekmények elleni fokozott fellépés, valamint a közösségekre összpontosító bűnmegelőző programok eredménye.     Szociológusok szerint Japán alacsony bűnözési rátája elsősorban a közösséghez való tartozás fontosságával magyarázható, ami erős társadalmi korlátokat jelent.     Mások szerint a japán szervezett bűnözői csoportok, azaz a jakuza visszaszorulásának köszönhető a tendencia, valamint az is hozzájárul a helyzet javulásához, hogy a szigetországban a büntetőeljárások több mint háromnegyede a nyomozóhatóságok győzelmével zárul, ami kiemelkedően magas arány más országokhoz képest, és egyes szervezetek szerint emberi jogi kérdéseket is felvet.     Ugyanakkor korábbi adatok arra is rávilágítanak, hogy habár a bűncselekmények száma csökken, azok jellemzően egyre erőszakosabbak, amit a sajtó azzal magyaráz, hogy a két évtizedes gazdasági stagnálás miatt egyre több az elkeseredett bűnelkövető.     A bűnözési statisztikákon pedig a japán társadalom elöregedése is tetten érhető: a kisebb lopások egyre nagyobb aránya írható idős emberek számlájára, akik általában elszegényedésük miatt kénytelenek bűnözni.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*