Tiszteletet és biztonságot az időseknek!

Az idősekről való gondoskodás ma mintha kormányzati kegy lenne. Mintha még a törvény szerint járó nyugdíjemelést is meg kellene köszönni a kormánynak.

Azok, akik ma már nyugdíjas éveiket élik, hosszú évtizedek munkájával gyarapították ezt az országot. Nem csak a munkájukért illeti tisztelet és biztonság idős honfitársainkat. Az a társadalom, amely nem becsüli az időseket, saját jövőjének méltóságát tapossa.

A kormány az elmúlt négy évben bebizonyította intézkedéseivel, hogy nem tiszteli a nyugdíjasokat. Gondoljunk akár a rokkantnyugdíj rendszer teljes szétverésére, hogy tömegével küldte megalázó orvosi felülvizsgálatra a megváltozott munkaképességű embereket. Százezrektől vette el a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét. Egyszerű ellátássá alakított egyes nyugdíjakat, hogy bármikor csökkenthesse, elvonhassa őket.

A választások utánra időzített 1700 milliárd forintos Orbán-csomag a kiszivárgott hírek szerint a nyugdíjak csökkentését vagy megadóztatását és a fizetős egészségügy bevezetését is tartalmazhatja. Az MSZP által bevezetett szépkorúak jubileumi juttatását is elvehetik. Pedig a hatalom már ma is több mint négymillió, köztük idős, beteg, rokkant embert hagy az út szélén.

Jövő évtől pedig bevezetik a szociálisnak hazudott önkiszolgáló temetést, ami azt jelenti, hogy a kispénzű embereknek saját maguk kell majd, hogy eltemessék hozzátartozójukat.

Október 12-én sok minden eldől. Nekünk, baloldali demokratáknak az a célunk, hogy minél több településen győzzünk. Minél erősebbek leszünk a falvakban, a kerületekben és a városokban, annál erősebben tudunk küzdeni az idősek megalázása ellen. Arra kérjük idős és nem idős honfitársainkat is, hogy legyenek szövetségeseink ebben a küzdelemben. Védjük meg együtt közös, méltóságteljes jövőnket!- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében Tóbiás József,  az MSZP elnöke.