Tesztre készülnek a Cargo Racing Suzuki-pilótái

Javában tart a nyári szünet a Swift Cup Europe sorozatban, azonban a Cargo Racing Suzuki-pilótái igyekeznek hasznosan tölteni az időt. Bernula „Denevér” István és Fekete Balázs kétnapos tesztet készül bonyolítani: a helyszín a Slovakiaring lesz, ahol az elsőéves versenyzők mentoruk, Major Benedek iránymutatásai mellett készülnek az idény folytatására.

A Cargo Racing tehetségei nem véletlenül választották a diósförgepatonyi aszfaltcsíkot: májusban ott bonyolították a bajnokság második fordulóját, s ugyanott rendezik majd a nyári szünetet követő első összecsapást is augusztus 22-24-én. Bernula István és Fekete Balázs a suzukis menőből kamionversenyző-fenegyerekké avanzsált Major Benedek közreműködésével átfogó programot bonyolít majd a röpke edzőtábor során.

„Az a célunk, hogy minél jobban felkészüljünk az idény utolsó előtti versenyhétvégéjére. Mivel az utóbbi néhány fordulóban technikai- és egyéb okok miatt nem sikerült olyan eredményeket produkálni, amelyek szerintünk elérhetőek lettek volna, most mindent megteszünk annak érdekében, hogy csúcsformába hozzuk magunkat az idei második slovakiringi megmérettetésére. Személy szerint nekem a tempóra nem volt panaszom, amikor májusban ott jártunk, de tönkretette a hétvégémet, hogy elgázoltam egy nyulat. Nagyon jó lenne, ha Beni támogatásával sikerülne felhasználni azokat a beállításokkal és egyebekkel kapcsolatos tapasztalatokat, amelyeket az utóbbi néhány verseny során szereztünk, illetve bízunk abban, hogy lesz némi eső is a teszt során, mert úgy megfelelően felkészülhetnénk az időjárási viszontagságokra is” – fogalmazott a „Denevér”, aki megjegyezte: „A hatékonyságunk és a következetességünk mértékének javulását várom ettől a teszttől!”

Fekete Balázs – aki a maga 13 életévével a Cargo Racing teljes különítményének legfiatalabb versenyzője – szintén nagy jelentőségűnek tartja a szlovákiai edzéslehetőséget: „Elég rég volt a legutóbbi futam és örülök, hogy nem kell augusztus végéig várni arra, hogy újra a volán mögé ülhessek. A májusi tapasztalatok alapján tudom jól, hogy a Slovakiaring egy tempós, gyors és technikás kanyarokkal megtűzdelt pálya, amely megjutalmazza a kifinomult vezetési stílust. Számomra minden egyes, az autóban töltött kilométer nagyon fontos ahhoz, hogy versenyzőként fejlődjek, csiszolódjak és tudom, hogy Major Benedektől nagyon sokat tanulhatok majd a tesztelésen. Magabiztos vagyok és érzem, hogy építhetek az eddigi futamokon lerakott alapokra. Nem titkolom, bízom abban, hogy a kétnapos, kötetlen gyakorlás olyan pluszt ad majd az újabb slovakiaringi versenyhétvégére, amely meghozhatja az áttörést” – fogalmazott az ifjú pilóta.

Az évad hatodik fordulója előtt a több dobogós helyezés után sokak szerint már az első győzelmet is megérdemlő Bernula István az FIA Swift Cup Europe értékelésében a 3. helyen áll, míg a magyar bajnokság ponttáblázatán a 4. pozíciót foglalja el. Fekete Balázs a magyar bajnokságban a 8. pozíciót mondhatja magáénak, míg a Junior Kupában a 3. helyen állomásozik.

DENEVER

Bernula “Denevér” István

BALAZS

Fekete Balázs

FRYB6480 2362x3543 400

Fekete Balázs – Cargo Racing

FRYB6478 2362x3543 400

Bernula István