Tesztelés, tesztelés és tesztelés: az utolsó simítások az új Opel Corsán

Készül az őszi piaci bevezetésre a Corsa hatodik generációja. Még ha a legújabb és leghatékonyabb módszerekkel fejlesztették is, az autónak bizonyítania kell legkeményebb gyakorlati körülmények között. Az Opel mérnökei ezért használták ki a svéd Lappföld szigorú sarkvidéki telét, hogy január óta hosszú tesztelő utakat tegyenek a befagyott tavakon és havas országutakon. A már nagyon magas fejlettségi fokot elért előszériás kocsik emellett szorgosan köröznek a Dudenhofeni próbapályáján is, vagy töltenek hosszú időket Rüsselsheim laboratóriumában, ahol például a teljes fedélzeti elektronika elektromágneses összeférhetőségét ellenőrzik – tehát a függetlenségét külső feszültség- és sugárzásforrásoktól.

„A Corsa hatodik nemzedékének fejlesztésekor különös súlyt helyeztünk a hatékonyság fokozására. Az autó jóval könnyebb lett, miáltal nő a vezetési élmény, és csökken a fogyasztás. A futóművet német autópályán és európai országutakon tettük próbára, hogy tökéletes hangolással nyújthassuk át vevőinknek, akik így tökéletes biztonságot, kényelmet és vezetési élményt kapnak az új Corsával“, mondta Thomas Wanke, a járművek viselkedéséért felelős vezető fejlesztőmérnök, aki már negyedik alkalommal dolgozik a Corsa egy-egy új generációján.

Az értékesítés idén nyáron indul, és a vevők már előre örülhetnek minden idők leghatékonyabb Corsájának. A könnyűszerkezetes építési mód jóvoltából kereken tíz százalékkal sikerült csökkenteni az elődmodellhez képest az Opel bestseller súlyát amelyből 1982 – azaz az első generáció – óta 13,6 millió talált gazdára. A legkönnyebb változat 980 kilogrammja alatta marad a bűvös egytonnás határnak. Futóműve opeles egyensúlyt teremt a sportosság és a komfort között – miközben érezhetően dinamikusabb lett a kocsi. Első ízben lesz tisztán elektromos hajtású kivitele is az Opel Corsának – méghozzá mindjárt az értékesítés kezdetétől.

Téli tesztek: komfort és biztonság minden körülmények között

Ahogy évtizedek óta mindig, az Opel csapata most is hónapszám tesztelte a Corsa következő generációját a svéd Lappföldön, mindössze 40 kilométerre délre a sarkkörtől. A futómű-vezérlés szakemberei különösen nehéz talajviszonyok és extrém, mínusz 30 fokos hőmérséklet közepette adták meg a végső hangolást az elektronikus menetstabilizálónak (ESP), illetve a kipörgés- és blokkolásgátlónak (ABS). Hiszen a szabályzórendszereknek mindig megbízhatóan kell működniük, havon, jégen, latyakban, aszfalton, vagy a jobb- és bal oldali kerekek alatt eltérő súrlódási viszonyok között is. Hogy az új Corsa nagyfokú biztonságot, komfortot és menetdinamikát nyújtson, az Opel mérnökei avatott kézzel állítják be, hogy hol végződjön a vezetési élmény, és kezdődjön az ESP beavatkozása. Sehol sem felelnek meg jobban a körülmények ehhez, mint a sarkvidéken. Szorgosan hajtották a köröket a külön e célra kialakított vezetéstechnikai pályán, a körpályán és a speciális tesztelő szakaszokon, fáradhatatlanul optimalizálva a fedélzeti berendezéseket.

A Lappföld országútjain már Karácsony után megjelentek az álcázott autók. Januártól március végéig olyan erős a tavak egy méter vastagságú jege, hogy elbírja a pályákat előkészítő hómarókat, hóekéket, útgyalukat és locsoló teherautókat. A tesztelés alatti hosszú éjszakákon jól lehetett tesztelni a kimagasló Opel-világítástechnikát is, ami az autótulajdonosoknak is jól jön majd a közúti használatban. Az új Corsán jelenik meg a kategóriában először a különösen takarékos fénydiódás (LED) fényszóró és az adaptív IntelliLux LED® mátrixvilágítás. Ez az intelligens rendszer automatikusan és folyamatosan illeszti a világítási teljesítményt a közlekedési körülményekhez és a környezethez. Az előrébb haladó, illetve szembe jövő autókat távfény-módban egyszerűen „körülvilágítja”. A Corsa IntelliLux LED® mátrixlámpája olyan erős, mint valami stadionfényszóró, mégsem vakít, és most vonul be a klasszikus kiskategóriába – újból meggyőzően mutatva, hogyan demokratizálja az Opel a modern technikát.

Nagysebességű tesztelés Dudenhofen döntött kanyarjaiban

Nagyra értékelték az új Corsa IntelliLux LED® mátrixlámpájának teljesítményét azok az opeles mérnökök is, akik éjszaka hajtották az autót a márka rüsselsheimi központjának közelében, a Dudenhofeni tesztközpont kör- és vezetéstechnikai-, illetve komfortpályáján. A hosszú egyenesekben autópályás használatra készítették fel az új kocsit, a kormányzás és a csillapítás is meg kell hogy feleljen a magas Opel követelményeknek.

„Nagy fontosságot tulajdonítunk a karosszéria viselkedésének. Például minden Opelnek feszesen és precízen kell vennie autópálya-sebességnél a hosszú úthullámokat.

Az autó sohasem kelthet túl puha érzést. Az új Corsa ebben a diszciplínában is maximális stabilitást mutatott“, jelentette ki Thomas Wanke.

A sebességfüggő kormányzást precíz, homogén rásegítésre és jó visszajelzésre hangolták. A lengéscsillapítást úgy állították be, hogy az út legkisebb egyenetlenségeire is azonnal reagáljanak, hogy az új Corsa mindig stabil kontroll alatt legyen. Autópálya-tempónál vizsgáztak az előszériás járművek sávváltásból, fékezésből is. A Corsa 140 fölött fékezve is teljesen irányítható marad és abszolút tabunak számít a fékezési túlkormányzottság. Mindezt kiegészítve döntött kanyaros nagysebességi pályán ellenőrzik, nem lebeg, vibrál vagy zajong-e a karosszéria valamelyik eleme.

Miután jól vizsgázott a Corsa az autópályás feladatokban, mehet fürdeni: 25 centiméterig különböző mélységű vízen kell átgázolnia, nagy hullámot tolva maga előtt. Víz nem jöhet be az utastérbe, a motor nem szívhatja meg magát, az elektromos berendezéseknek zavartalanul kell működniük, és mindennek bírnia kell az orrhullámot, például nem szakadhat le a teljes víznyomásnak kitett alsó motorburkolat.

Elektronikai labortesztelés, éjjel-nappal Rüsselsheimben

Miközben a prototípusok a sarkkörön és a Dudenhofeni tesztközpontban bizonyítják, mire képes a futómű, a jármű teljes elektronikájának elektromágneses kompatibilitását a cég saját laborjában fejlesztik szériagyártásra éretté. Ez biztosítja, hogy ne befolyásolják egymást a különböző berendezések. Korábban csak arra kellett ügyelni, hogy elnyomják a rádió sistergését, amelyet a gyújtás, a generátor vagy az ablaktörlő-motor okozhatott. Ma már sokszorosan összetettebb a feladat, hiszen az új Opel Corsa tele van modern elektronikával. Ide tartozik az ESP és a sokféle asszisztensrendszer éppúgy, mint az IntelliLux LED® mátrixvilágítás, a hangrendszer és az infotainment-készülék.

Ezért aztán a Corsa bevonul a laboratóriumba, amelynek speciális felszerelésű helyiségeiben ellenőrzik, miképp reagál a járműelektronika különféle elektromágneses zavarásokra. Ezek jöhetnek kábelkötegekből, de a „semmiből” is, sugárzásként. Kiszűrésükre minden lehetséges frekvenciatartományban besugározzák az autót. A terem fura kinézésű adszorbens burkolata elnyeli a visszaverődő hullámokat, hogy ne zavarhassanak bele a mérésbe, így tiszta, megismételhető eredményeket lehet kapni. Egy-egy Opel-modell csak akkor kaphat zöld fényt, ha valamennyi rendszere tökéletesen rezisztens mindenféle külső elektromágneses sugárforrásra. Az új Corsa már megfelelt ezen a vizsgán is: elektronikája optimálisan védett a zavaró hatások ellen.