Teszt után bevetés

Tavaly ráncfelvarráson esett át a Forma-1 és egy delfinezés nehezítette év után egy rövid tesztet követően a hétvégén kezdődik a 2023-as Forma-1-es szezon a szahíri versenypályán. Idén is a Perzsa-öbölben található, kellemes éghajlatú országban zajlott a mindössze háromnaposra ütemezett előszezoni tesztelés, amiből azért túl sok következtetést nem lehet levonni. A március első vasárnapján zajló verseny már közelebb hoz majd minket az idei autók teljesítményéhez, de a végső formájukat majd csak néhány verseny után tudjuk tisztán megítélni.

Bár enyhe európai telet hozott 2023, mégis költség oldalról előnyösebb volt a csapatokat Bahreinbe utaztatni egy héttel a szezon kezdete előtt a kollektív tesztelés végrehajtására. Itt garantáltak az ideális időjárási körülmények és amennyiben nem muszáj, az autókat nem kell visszautaztatni Európába a teszt és a verseny közötti egy hétben. Minden marad a helyszínen, csak a cserealkatrészeket, pótfelszereléseket szállítják majd a helyszínre, ahol arra szükség lesz. Ami a költségcsökkentést illeti, a Haas csapat volt a háromnapos teszt elején a fő beszédtéma. Az amerikai csapat ugyanis a szokásos hatszemélyes pitwall helyett háromszemélyessel rukkolt elő. Ezzel pedig sokat fog spórolni a csapat a szállítási költségen, amit inkább az autó fejlesztésére költhetnek.

A Forma-1-ről sorozatot készítő streamingszolgáltató ismét jó időben, egy héttel a Forma-1-es szezonkezdet előtt adta ki a tavalyi évadot feldolgozó ötödik szériát, így ezzel tudtak a rajongók hangolódni az idei maratoni 23 fordulós világbajnokságra. A versenynaptárból Kína ismét kiesett, a szigorú koronavírusos karanténszabályozása miatt. Egy új helyszín érkezik viszont, a szuperdrága és szupernépszerű Las Vegas, ahol szokatlan időpontban szombaton, helyi idő szerint este 10 órakor (Magyarországon reggel 7-kor) kezdődik majd a verseny. Így idén már három USA helyszínen, Kanadával együtt összesen négy észak-amerikai helyszínen képviselteti magát a Forma-1.

A Forma-1-es idény még el sem kezdődött, de látható, hogy a népszerűségén nem esett csorba, sőt, ismét a legtöbb helyszínen ki lehet majd tenni a „megtelt” táblát. A Hungaroringen, július végén megrendezésre kerülő 38. Magyar Forma-1-es Nagydíjra, vasárnapra már nagyon korán elfogyott minden jegy. 2022. decemberében már lehetett tudni, hogy nyáron ismét teljesen megtelik a Hungaroring. Nagyon nagy az érdeklődés világszerte, így a versenynaptár egyik legrégebbi helyszínén, a mogyoródi versenypályán is.

A 2021-ben bevezetett sprintek számát idén már hatra emelték. Azerbajdzsán, Ausztria, Belgium, Katar, Austin (Texas, USA), és Brazília rendezhet 2023-ban sprintet, amivel ezek a helyszínek versenyelőnyre tesznek szert a többi Forma-1-es helyszínhez képest. Ennek ellenére, amelyik helyszín nem rendezhet sprintet, az sem panaszkodhat. Mindenhol csurig meg fognak telni a lelátók. A sprintek helyszínét a szerint választották, hogy mely pályákon lehet a legtöbb előzést végrehajtani, hol lehet szoros a verseny és hol vannak gyors részek. Ezeken a helyszíneken lehetnek a várakozások alapján a legélvezetesebb sprintek a szezon során.

A sprintek pontozása a tavaly kialakított rendszer szerint marad. Az első nyolc helyezett kap pontokat. Az első helyezett nyolc pontot kap és az utána jövők eggyel kevesebbet. Az utolsó, a nyolcadik így tehát egy ponttal gazdagodik.

Pilóta és meglepő módon csapatfőnök fronton is sok változás történt a 2023-as szezonra. Fernando Alonso átigazolt az Aston Martinhoz a 2022-es év végén visszavonuló Sebastian Vettel helyére. Alonso helyére Pierre Gasly szerződött az AlphaTauritól. A francia pilóta helyére Nyck de Vriest hozták, aki immár a második holland pilóta a mezőnyben. A Haas csapattól elküldött Mick Schumacher a Mercedes tartalékpilótája lett. A helyére azt a Nico Hülkenberget ültették, aki a koronavírusos időszak beugró sztárpilótája volt. Daniel Ricciardo a McLarentől a Red Bull tartalékpilótájává avanzsált, versenyzői székébe a tavalyi év egyik legnagyobb pilótabotrányát kirobbantó Oscar Piastri került. Végül az amerikai Logan Sargeant szerződött Alexander Albon csapattársának a Williams-hez.

A csapatfőnöki dominósort Mattia Binotto távozása indította be. A 27 éve a Ferrarinál dolgozó, de csak négy éve csapatfőnökként dolgozó svájci szakember helyére Frederic Vasseur került az Alfa Romeótól. Vasseurt Alessandro Aluni Bravi váltja az Alfánál. Jost Capito távozott a Williamstől, a Mercedestől igazolták le utódját, James Vowlest. Andreas Seidl is otthagyta a McLarent, helyére a 2015 óta a csapatot erősítő Andrea Stellát léptették elő.

A versenyautókon idén is láthatunk változást, ha nem is akkorát, mint tavaly. A delfinezés kiküszöbölésére vagy éppen csökkentésére megemelték a padlólemezek aszfalthoz viszonyított magasságát, és az eddigi öt helyett hat különböző keverékű abroncs közül választhatnak a csapatok a hétvégére.

Aston Martin: kiváló forma, sérült pilóta

Lance Stroll mindkét keze megsérült egy biciklibalesetben a tesztelést megelőzően, így az Aston Martin tartalékpilótája, Felipe Drugovich ülhetett be az autójába az előszezoni tesztre és könnyen lehet a hétvégi futamon is ő kap bizonyítási lehetőséget. A fiatal brazil pilóta így hamar megmutathatja mire is képes a Forma-1-ben és ha ügyesen tud élni a lehetőséggel ez nagy hatással lehet majd Forma-1-es karrierjére. Az Aston Martin nagyon jó teljesítményt tett le az asztalra a bahreini tesztelések során. Nem véletlenül mosolygott nagyon elégedetten Fernando Alonso a teszt során. A középmezőnybeli autók közül az Aston hozta a legjobb eredményt, így nagyok a várakozások a szezonra.

2021 és 2022 után idén is Bahreinben nyílik a versenyszezon. Elsőnek mindjárt egy sötétben, villanyfények alatt rendezett futamot láthatunk igazi forró körülmények között. 2014 óta már ez is villanyfényes futam. Az első Bahreini Nagydíj 2004-ben volt, ennek örömére 2014-ben, a 10. évfordulón, esti futamot rendeztek a szahíri pályán és ez annyira bevált, hogy így is maradt.

S mi történt itt tavaly? Amilyen szépen teljesített a Ferrari az előszezoni tesztek során, olyan eredményesek voltak pilótái a 2022-es szezont megnyitó Bahreini Forma-1-es Nagydíjon. Charles Leclerc ért célba elsőként a Ferrarival, s őt csapattársa, Carlos Sainz követte másodikként. A bronzérmes helyezés Lewis Hamiltoné lett. A Red Bull mindkét pilótája kiesett a cél előtt nem sokkal, autójuk motormeghibásodása miatt. Milyen érdekes, hogy a szezon későbbi részében az események 180 fokos fordulatot vettek, amelynek lezárásakánt Max Verstappen megvédte világbajnoki címét, a Red Bull pedig a konstruktőri világbajnoki címmel a zsebében térhetett haza.

A verseny és a pálya

Az 57-körös Bahreini Nagydíj március 5.-én, helyi idő szerint 18.00-kor (Magyarországon 16.00-kor) veszi kezdetét a szahíri pályán. A sivatag közepén található pálya hossza: 5,412 km, a teljes versenytáv 308,238 km. A pályán 15 kanyar és egy egyedülálló, 1,090 km hosszú célegyenes található. A körrekordot egyedülálló módon még mindig Pedro de la Rosa tartja (2005-ből), ideje 1 perc 31,447 másodperc.

A csapatoknak a sivatagi pályáknál már ismert problémákkal kell a versenyhétvégén szembenézniük, így például azzal, hogy a pályát és környékét finom korallhomok takarja, s nagy szél esetén, a pályára kerülő homok nehezíti a gumik tapadását. Ahogy egyre jobban felgumizódik a pálya, úgy javul a tapadása. A fékhűtés és az abroncskopás figyelemmel kísérése is fontos Bahreinben.

2022-ben Charles Leclerc (Ferrari) nyerte meg a futamot. A monacói pilóta győztes ideje 1:37:33.584 volt. A második helyezett Carlos Sainz (Ferrari) lett, míg a bronzérmes helyre Lewis Hamilton (Mercedes) állhatott fel.

Csapatok és pilóták– 2023

 

Red Bull                  Max Verstappen

                                    Sergio Perez

Ferrari                    Charles Leclerc

                                   Carlos Sainz

Mercedes                Lewis Hamilton

                                   George Russell

Alpine                      Esteban Ocon

                                   Pierre Gasly

McLaren                 Lando Norris

                                   Oscar Piastri

Alfa Romeo             Valtteri Bottas

                                    Guanyu Zhou

Aston Martin          Lance Stroll

                                   Fernando Alonso

Haas                        Kevin Magnussen

                                   Nico Hülkenberg

AlphaTauri                         Juki Cunoda

                                    Nyck de Vries

Williams                 Alexander Albon

                                   Logan Sargeant

2023-as Forma-1-es versenynaptár

 

  1. március 5. Bahreini Nagydíj, Szahír

március 19.                 Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda

április 2.                     Ausztrál Nagydíj, Melbourne

április 30.                   Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku

május 7.                      Miami Nagydíj, Miami

május 21.                    Emilia Romagna Nagydíj, Imola

május 28.                    Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

            június 4.                      Spanyol Nagydíj, Barcelona

június 18.                   Kanadai Nagydíj, Montreál

            július 2.                      Osztrák Nagydíj, Spielberg

            július 9.                      Brit Nagydíj, Silverstone

            július 23.                    Magyar Nagydíj, Hungaroring

július 30.                    Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

            augusztus 27.              Holland Nagydíj, Zandvoort

            szeptember 3.             Olasz Nagydíj, Monza

            szeptember 17.           Szingapúri Nagydíj, Marina Bay

            szeptember 24.           Japán Nagydíj, Szuzuka

október 8.                   Katari Nagydíj, Losail

            október 22.                 USA Nagydíj, Austin

október 29.                 Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikó

november 5.               Sao Paulói Nagydíj, Interlagos (Brazília)

november 18.             Las Vegas-i Nagydíj, USA

november 26.             Abu-Dzabi Nagydíj, Yas Marina

Forrás: facebook.com/amberprkft/