Terry McAuliffe győzött a keddi kormányzóválasztáson Virginiában

Szoros versenyben a demokrata Terry McAuliffe győzött a keddi kormányzóválasztáson Virginiában.

    McAuliffe, a Demokrata Nemzeti Bizottság volt elnöke az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom által is támogatott, republikánus Ken Cuccinelli állami főügyészt győzte le.     A két jelölt közötti kampányküzdelem, noha érintette az olyan országos ügyeket is, mint a szövetségi kormány októberi részleges lebénulása vagy a nehézkesen induló egészségügyi reform, alapvetően a kölcsönös személyes támadásokra korlátozódott.     A közvélemény-kutatások szerint a kampányra az ellenfelénél tízszer többet áldozó McAuliffe mindig vezetett Cuccinelli előtt, de fölénye sohasem érte el a 10 százalékot. A demokrata politikus győzelmével megtört egy hosszú sorozatot: a Fehér Házat uraló párt ugyanis ebben az államban az elmúlt kilenc választást rendre elvesztette. McAuliffe a második törvényes ciklusát befejező, republikánus Bob McDonnell kormányzót váltja majd az állam élén.     McAuliffe Bill Clinton volt elnök és Hillary Clinton volt külügyminiszter bizalmasa, aki mindvégig annak a szószólója volt, hogy az új szövetségi egészségügyi törvény értelmében az egészségbiztosítási rendszert terjesszék ki Virginia 400 ezer legalacsonyabb jövedelmű lakosára is. Cuccinelli ezzel szemben hevesen ellenezte a jogszabályt és főügyészi minőségében azt meg is támadta a bíróságon.     Eldőlt az is, hogy Bostonban a demokrata Marty Walsh lesz az új polgármester. Walsh a várost 20 éve kormányzó Thomas Menino helyébe lép majd. Ellenfele a republikánus John Connolly, a városi tanács tagja volt.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*