Teréz körúti robbantás – Megérkeztek az ügy iratai az ügyészségre

Megérkeztek a szombat esti, Teréz körúti robbantás iratai az ügyészségre. A nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja – tájékoztatta a szervezet szóvivője hétfő délután közleményben az MTI-t.

    Nagy Andrea azt írta: a szombat esti, Teréz körúti robbantás ügyében beszerzett bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a támadás célpontjai “kifejezetten a rendőrök voltak”, így a nyomozás lefolytatása az ügyészség, azon belül a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik. A rendőrség ezért az ügyet átette a Központi Nyomozó Főügyészségre, az iratok megérkeztek az ügyészség épületébe – tette hozzá.
    A szóvivő közlése szerint a nyomozást több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatja a Központi Nyomozó Főügyészség. Soron kívül, nagy erőkkel, a rendőrséggel együttműködve nyomoznak – emelte ki.
    Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke hétfő délelőtt beszélt arról, hogy estétől a Központi Nyomozó Főügyészség “veszi át az ügy irányítását”.
    A főváros VI. kerületében, a Teréz körút 2-4. előtt szombat éjjel történt robbantásban egy rendőr életveszélyesen, járőrtársa súlyosan sebesült meg. Vasárnap estére mindkettőjük állapotát stabilizálták.
    A rendőrség videót, valamint több fotót is közzétett, személyleírást adott a gyanúsított férfiról és 10 milliós nyomravezetői díjat is kitűzött.

Forrás:MTI