Teqball: új futballalapú sport és fejlesztő sporteszköz magyar feltalálóktól

Teqball 2A már a kickstarteren előrendelhető sporteszköz mellé közösségi finanszírozásból valósul meg a kiegészítő fejlesztése, és a sportág világpiaci bevezetése

Teqball néven egy merőben új, futballalapú sportot hozott létre egy magyar gyökerű, de nemzetközi hátterű startup vállalkozás. A több éven át tartó fejlesztési és tesztelési időszak után a játék alapvető tartozéka, a Teqboard nevű eszköz már előrendelhető. A hozzá szervesen kapcsolódó Teqbox kiegészítő szoftver és kamerarendszer még fejlesztés alatt áll, amelynek pénzügyi hátterét közösségi finanszírozásból, egy kickstarter-kampány segítségével kívánják megoldani.

A Teqball létrehozásával az ötletgazdák és a fejlesztők célja egyértelműen az volt, hogy a világ legnépszerűbb sportágának, a labdarúgásnak egy új formáját tegyék elérhetővé minden sportolásra alkalmas helyszínen, és egy a sportág számára elengedhetetlen fejlesztőeszközt hozzanak létre. Fontos volt számukra az is, hogy az emberek szórakozva fejleszthessék a futballtudásukat, miközben a sérülés veszélyét a minimumra csökkentik, hiszen sem a Teqboard nevű forradalmi készségfejlesztő sporteszközhöz, sem az ellenfélhez nem szabad hozzáérni játék közben.

„A Teqballt azok számára alkottuk meg, akik szeretik a labdarúgást, a versengést és a szórakozást. Büszkék vagyunk arra, hogy több, a futballban elismert szaktekintély szerint is az alapötlet az egyszerűségétől zseniális, ugyanis Teqballozás közben a különleges ívnek köszönhetően a labda mindig a játékos felé pattan, így az könnyen lekezelhető és megjátszható. Reményeink szerint a Teqball idővel meghódítja majd a világot, mert a labdarúgás mind Magyarországon, mind világszerte igen nagy népszerűségnek örvend” – mondta Borsányi Gábor ötletgazda, aki korábban versenyszerűen futballozott. A már kidolgozott szabályrendszerrel rendelkező Teqball visszaadja a labdarúgás valódi élményét, mind a hobbi-, mind a professzionális játékosok tudását fejleszti, valamint segítségével a sérülésből visszatérő sportolók rehabilitációjának ideje is jelentősen lecsökkenthető – tette hozzá a szakember.

viktor_elemzes_reszlet

A fejlesztői csapat világsztárokkal kiegészülve – így a Magyarországon is jól ismert, az FC Barcelona és a Chelsea F.C. egykori Bajnokok Ligáját nyert pályaedzőjével, Henk ten Catéval – jutott el abba a stádiumba, hogy kilépjen a nagy nyilvánosság elé. Mellette még a többszörös spanyol bajnokot és a Bajnokok Európa Kupája-győztes Ronald Koemant, illetve az Európa-bajnokságot nyert Erwin Koemant is lenyűgözte a Teqball.

Az első szervezett verseny a VOLT Fesztivál keretén belül kerül megrendezésre. Az átgondolt, minden részletre kiterjedő fázisok után a csapat céljai igen ambiciózusak: a tervek szerint a Teqballt a következő években világszerte ismert és elfogadott tömegsporttá kívánják fejleszteni. Mivel a Teqball fejlesztői csapatának vezetői mernek nagyot álmodni, és mindent meg is tesznek a siker érdekében, így akár megfelelő marketing támogatással 20-30 év múlva az olimpiai játékok közé is felkerülhet a sport.

„A magyar találmány mögött álló személyek eddig több tízmillió forintból gazdálkodva saját forrásból – tehát egyéb vállalkozásaik bevételeiből –, valamint baráti kölcsönökből jutottak el több prototípus legyártásáig” – mondta Huszár Viktor, a Teqball technikai ötletgazdája.

Huszár Viktor elmondta: a Teqboard árazását annak megfelelően szabják meg, hogy minél szélesebb körben elérhető legyen. A termék előrendelésére a kickstarter-kampány alatt már lehetőség van, s a tervek szerint az év vége felé már kereskedelmi forgalomba is kerülnek az első darabok.

A Teqboard forgalomba hozása azonban nem a végső cél a társaság számára. A Teqboard mellé egy kiegészítő termék, a Teqbox szoftver és az ahhoz kapcsolódó kamerarendszer fejlesztése is folyamatban van már. Az eszköz tulajdonképpen egy külső szempárként definiálható, amely gépi látással, az esemény- és képfeldolgozó szoftver segítségével objektíven, a játék közben méri a sportolók technikai tudását.

A Teqbox végső kialakításának pénzügyi hátterét a Magyarországon is egyre népszerűbb közösségi finanszírozás segítségével próbálják biztosítani, amelynek keretében a minimális cél 170 ezer angol font összegyűjtése. A kifejezetten újszerű ötletek és azok lehetséges támogatóinak találkozási pontjaként szolgáló amerikai kickstarter.com oldal technológia szekciójában vesznek részt egy 60 napos kampány keretében, amely alatt a Teqboard előrendelésére is lehetőség nyílik. A feltalálók és a fejlesztők azért is bíznak a sikeres kickstarter-kampányban, mert ehhez fogható, a sportra koncentráló találmány sem az oldalon, sem világszerte még nem fordult elő.

„Bár a kickstarter oldalon angol céggel veszünk részt, a Teqball nagymértékben magyar találmány, de nemzetközi csapat áll mögöttünk. Ezzel a háttérrel könnyebb megfelelnünk a különböző jogi követelményeknek, nem is beszélve arról, hogy így komolyabb nemzetközi partnereket is nagyobb sikerrel tudunk az ügy mellé állítani” – magyarázza Huszár Viktor. „A kampány célja, hogy a Teqbox kifejlesztéséhez szükséges tőkét összegyűjtsük, de arra is tökéletesen alkalmas, hogy a további partnerek számára ily módon is láthatóvá váljunk” – tette hozzá a technikai ötletgazda. A sikeres kickstarter-kampányt követően a Teqbox-fejlesztés első fázisának befejezése nagyjából egy év múlva, 2015 második negyedében várható.

Teqball 1