Tények az olaszországi tragédia előzményéről

Megöltek egy kétéves magyar kisfiút Olaszországban 2021. október 1-jén. A helyi hatóságok a gyermek anyját gyanúsítják.

A kisfiú édesapja 2021. szeptember 22-én Budapesten kért rendőri segítséget, mert korábbi élettársa a szeptember 20-án hozott bírói végzés ellenére nem adta át neki közös gyermeküket. A XIII. kerületi rendőrök a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket: ellenőrizték a lakást is, de az anya és a gyermek nem voltak otthon. Azt sem az apa, sem a korábbi élettárs idős édesanyja nem tudták megmondani, hogy hol lehet a nő és a gyermek. A kiskorú elhelyezésének megváltoztatása bűncselekményre ekkor nem merült fel gyanú, tekintettel arra, hogy ezen bűncselekmény megvalósulásának törvényi feltétele, hogy a gyermeket az elhelyezés TARTÓS megváltoztatása céljából viszik el, vagy tartják rejtve.

Az apa szeptember 23-án bejelentést tett a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságon, ahol megismételte az általa előző nap a helyszínen elmondottakat. Bűncselekmény gyanúja továbbra sem volt megállapítható.

Amikor az apa szeptember 29-én tett feljelentésében elmondta, hogy információi szerint a nő Olaszországba vitte a kisfiút, a XIII. kerületi rendőrkapitányság azonnal elrendelte a büntetőeljárást, nemzeti elfogatóparancsot adtak ki az asszony ellen, egyben felvették a kapcsolatot a gyámhatósággal.

police.hu