Távozik a Nemzeti Színháztól Eperjes Károly

Közös megegyezéssel távozik a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi pozíciójából Eperjes Károly augusztus 31-i hatállyal – közölte a teátrum kedden az MTI-vel. A színművész a magyarteatrum.hu portálnak arról beszélt, hogy már fél éve érlelődött benne a döntés, lelkiismeretileg ugyanis a Nemzeti Színház több előadásával nem értett egyet.

    “A Nemzeti Színház köszönetet mond neki az elmúlt évadban végzett színészi munkájáért és sok sikert kíván a Kaposvári Egyetemen kezdődő osztályvezető tanári, a Veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadói és minden más rendezői és előadóművészi tevékenységéhez” – olvasható a közleményben.
    Eperjes Károly egy éve volt a teátrum vezérigazgató-helyettese, a Nemzeti Színház vezetői tisztségét akkor átvevő Vidnyánszky Attila kérte fel a posztra.
    Az MTI Nemzeti Színházból származó forrásokból úgy tudja, hogy már korábban is voltak feszültségek művészi kérdésekben Vidnyánszky Attila vezérigazgató és Eperjes Károly vezérigazgató-helyettes között. Ugyan már az évad végére eldőlt, hogy Eperjes Károly nem marad a színháznál, arról azonban csak hétfőn született döntés, hogy a színművész szűk körű sajtóbeszélgetésen jelenti be távozását, a keddi tájékoztatóra az MTI azonban nem kapott meghívást.
    Eperjes Károly az elmúlt évadban a Nemzeti Színházban Caragiale Zűrzavaros éjszaka című darabjában Dumitrache szerepét, Shakespeare Ahogy tetszik című művének Silviu Purcarete rendezte előadásában pedig a rusnya parasztlány szerepét játszotta.
    A következő évadra korábban két szerepre kapott felkérést Eperjes Károly: a Vidnyánszky Attila rendezésében készülő Körhinta című előadásban Pataki István, A helység kalapácsa című – Kincses Elemér által rendezett – produkcióban pedig Fejenagy, kovács figurájának megformálására.
    A színház tájékoztatása szerint Eperjes Károly az Ahogy tetszik című darabban alakított szerepét saját kérésére nem játssza tovább.
    Eperjes Károly az MTI megkeresésére távozásának hátteréről nem akart beszélni. A magyarteatrum.hu-nak azonban elmondta: lelkiismeretileg több előadással nem értett egyet az elmúlt évadban a Nemzeti Színházban, ezért arra kérte az intézmény vezetőjét, Vidnyánszky Attilát, hogy mentse fel határozatlan idejű vezérigazgató-helyettesi megbízatásából.
    Eperjes Károly elmondta: fél éve érett benne a döntés, ám évad közben nem szeretett volna botrányt okozni, de az elmúlt időszakban küzdött magával, gyógyszereket szedett.
    “Nem szeretnék visszakerülni a kórházba, erős gyógyszereket kellett szednem. A pályázatunkban leírt értékek számomra nem mindig és nem mindig jól jelentek meg színházban. Ez nem összeveszés közöttünk, hiszen azon színészek közé tartozom, akik már beregszászi színházi korszakában is játszottunk nála, egyik legfontosabb produkciómnak, az Álszentek összeesküvésének is ő volt a rendezője” – mondta Eperjes Károly a magyarteatrum.hu-nak.
    A portál írása szerint az elmúlt évadban az első olyan előadás, amellyel Eperjes Károly nem értett egyet, a Mária volt, amelyet kérésének megfelelően nem játszott tovább a színház. A második problémája a Johanna a máglyán című produkcióval adódott, ugyanis nem tartja helyesnek, hogy Szent Johanna jellemfejlődését az előadás feláldozza a napi politikára való kikacsintásban. Ezen kívül Eperjes Károly rossznak tartja a bíboros és püspök pernahajderségének külsődleges, falloszos megjelenítését, szerinte emiatt nem lehet diákokat elhozni az előadásra, amit nonszensznek tart.
    Harmadik esetként az Ahogy tetsziket említette a portálnak: a rendező, Silviu Purcarete az Eperjes Károly által alakított karaktert nőként állította színpada, érvelése szerint azért, mert Shakespeare idejében szokás volt, hogy férfiak játszották a női szerepeket is. Ezt az érvelést a színész elfogadta, ám meglepődött, amikor nők játszottak férfi szerepeket az előadásban. Értékítélete szerint ez Shakespeare ellen történt.
    A színész-rendező a következő évadra szóló két új szerepfelkérését megtartja a Nemzeti Színházban, emellett Veszprémben rendezi a Chicago című musicalt, az Operaházban a János passióját és osztályvezető tanár lesz a Kaposvári Egyetem ősszel induló színészosztályában.

Forrás:MTI