Tarlós: mindent megtettek azért, hogy csak a legkisebb fennakadás legyen a fővárosi közlekedésben

A BKV és a BKK szakemberei mindent megtettek azért, hogy a legkisebb fennakadással járjon a 3-as metró felújítása – mondta a főpolgármester hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában.

    Tarlós István hozzátette ugyanakkor: be kell látni, hogy egy ekkora felújítást a városban észrevétlenül nem lehet megtenni.
    A 3-as metró északi szakaszának felújítása miatt pótlóbuszok járnak szombattól a metró vonalán, a munkálatok várhatóan 2018 végéig tartanak.
    A főpolgármester úgy fogalmazott, a politikában sokan abban reménykedtek, hogy nem tudják elkezdeni a metrófelújítást. Most, a felújítás megindulásával hónapokig arról beszélnek majd, hogy a fővárosban közlekedési káosz van – tette hozzá.
    Közölte, a 3-as metró északi szakaszának teljes felújítása valószínűleg egy év múlva kész lesz. Annyi probléma van, hogy az akadálymentesítésnél “addig megyünk el, ameddig a takarónk ér, amennyi pénzünk van” – fűzte hozzá Tarlós István, megjegyezve, az északi szakaszon egy állomáson nem lesz lift. Mindent megtesznek, hogy a végső határig elmenjenek az akadálymentesítésben – mondta.
    Kijelentette: “a komplett felújítás végére a budapestiek egy olyan 3-as metrón utazhatnak, amelyik 25-30 évre korszerűnek mondható és mindenekelőtt biztonságos tömegközlekedést biztosít”.

Forrás:MTI