Tanaktól örökölte a győzelmet Mikkelsen

Drámai véget ért a Lengyel Rali vasárnap azután, hogy a sokáig az élen álló és a versenyt vezető Ott Tanak defektet kapott és elvesztette a győzelmet. Ezzel az addig a második helyen autózó Andreas Mikkelsen ezüsttálcán kapta a győzelmet. A norvég pilóta idén a hatodik, akinek sikerült győzelmet szereznie a Rali Világbajnokságban. A harmadik helyen az a Hayden Paddon állhatott dobogóra, aki az előző két ralin célba sem tudott érni.

 Amber-Lengyel_Rali-Paddon

„Egész hétvégén nagyon keményen nyomtuk a gázt. Mindent beleadtunk. Tudtuk, hogy nehéz lesz. Az előző gyorsasági szakasz olyan volt, mint egy háború. A szerencsén múlt minden és ezúttal mi voltunk a szerencsések. Ezt a hétvégét soha nem felejtem el.” – nyilatkozta izgatottan a Volkswagen győztes pilótája.

Ott Tanak szombattól kezdve jó úton haladt a megérdemelt raligyőzelme felé. Szombatról vasárnapra, az éjszaka során azonban megváltoztak az időjárási viszonyok, s a lezúduló hatalmas mennyiségű eső nagyon csúszóssá tette a lengyel murvás utakat. Olyannyira, hogy a pilóták szinte a túlélésért küzdöttek. Tanak sorsát végül a Baranowo 2 gyorsasági szakasz döntötte el, ahol az észt tehetség több mint 40 másodpercet vesztett azzal, hogy jobb hátsó defektet kapott. Mikkelsen ölébe pottyant a vezetés. S ő nem volt rest, begyűjtötte második világbajnoki győzelmét.

 Amber-Lengyel_Rali-Tanak

Nincs mit mondanom. Egy probléma miatt vesztettem. A második hely semmit nem jelent számomra.” – szögezte le a joggal elkeseredett Tanak. A DMack pilótája teljesen összetört. Pénteken felváltva vezette a ralit Mikkelsennel és Paddonnal, hogy aztán szombattól kezdve domináns teljesítményével nyílegyenesen haladjon szezonbeli első győzelme felé. Ha nincs az a defekt, akkor most valószínűleg ő lenne a hatodik olyan pilóta, aki versenyt tudott nyerni idén.

Hayden Paddon elégedett lehet a harmadik helyezésével azok után, ami az elmúlt két ralin történt vele. Portugáliában Ott Tanakkal együtt szenvedtek balesetet, s az autója teljesen kiégett. Szardínián pedig még a verseny elején pördült ki az útról és esett ki a versenyből.

A szardíniai győztes Thierry Neuville, most a negyedik helyen kormányozta célba autóját. Elmondása szerint azért csak ilyen hátul, mert az itiner a rali elején túl lassú volt, és még egy defektet is kifogott.

 Amber-Lengyel_Rali-Mikkelsen

Jari-Matti Latvala és Sebastien Ogier csak az ötödik és hatodik helyet szerezték meg. A rajtolási sorrendből eredő hátrányos helyzetüket nem tudták ledolgozni, s bár Ogier már kétszer is nyert Lengyelországban, most le kellett nyelnie, hogy az első helyet egy fiatalabb márkatársa szerezte meg. Az újdonsült apuka azért a Power Stage győzelemért járó három ponttal vigasztalódhat.

Brian Craig ért célba hetedikként, majd egy perccel az M-Sport párosa, Mads Östberg és Eric Camilli előtt. Az első tizet Teemu Suinen zárja, aki a WRC2 kategória győztese is egyben.

Bár az utolsó napi versenyzést a katasztrofális időjárás nagyon megnehezítette, az élmenők közül egyedül Dani Sordo esett ki. Az utolsó előtti gyorsasági szakaszon állt meg miután megsérült autójának hátsó felfüggesztése. A 10. helyről esett ki a Hyundai-al.

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen a hónap végén, 2016. július 28-31. között kerül megrendezésre a Finn Rali. Tavaly és tavalyelőtt is taroltak a Volkswagen pilótái ezen a skandináv ralin, s ez idén sem várható másként. Talán itt már vissza tudják venni a stafétát ifjabb versenytársaiktól.

2016-ös Lengyel Rali eredménye

  1. Andreas Mikkelsen (NOR)       Volkswagen Polo              2:37:34,4
  2. Ott Tanak (EST)                      Ford Fiesta RS                     2:38:00,6
  3. Hayden Paddon (NZL)             Hyundai I20                       2:38:02,9
  4. Thierry Neuville (BEL)              Hyundai I20                       2:38:03,7
  5. Jari-Matti Latvala (FIN)            Volkswagen Polo              2:38:08,2
  6. Sebastien Ogier (FRA)            Volkswagen Polo              2:38:14,7
  7. Craig Breen (IRL)                    Citroën DS3                       2:39:35,8
  8. Mads Östberg (NOR)               Ford Fiesta RS                     2:40:39,0
  9. Eric Camilli (FRA)                    Ford Fiesta RS                     2:42:57,5
  10. Teemu Suninen (FIN)            Skoda Fabia                      2:43:27,7

A világbajnokság eredménye a Lengyel Rali után:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA)            Volkswagen Motorsport              132 pont
  2. Dani Sordo (ESP)                    Hyundai Motorsport                       68 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR)       Volkswagen Motorsport                67 pont
  4. Mads Östberg (NOR)               M-Sport WRT                              58 pont
  5. Hayden Paddon (NZL)             Hyundai Motorsport                       57 pont
  6. Jari-Matti Latvala (FIN)            Volkswagen Motorsport                56 pont
  7. Thierry Neuville (BEL)              Hyundai Motorsport                       48 pont
  8. Ott Tanak (EST)                      DMACK WRT                              34 pont
  9. Kris Meeke (GBR)                    Abu Dhabi WRT                              26 pont
  10. Eric Camilli (FRA)                  M-Sport WRT                              22 pont

Gyártók

  1. Volkswagen Motorsport           178 pont
  2. Hyundai WRT                          108 pont
  3. M-Sport WRT                             90 pont
  4. Hyundai Motorsport N                78 pont
  5. Volkswagen Motorsport II          74 pont
  6. DMACK WRT                             40 pont
  7. Jipocar Czech National Team    18 pont
  8. Yazeed Racing                            4 pont

 

(Forrás: Amber PR)