“Ma független színházat nézek. Holnap nem lesz.” (Szerb Antal: Utas és holdvilág (majdnem))

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Két év kihagyás után, 2025. október 8-án az Újpesti Rendezvénytérben kerül színpadra a TÁP Színház nagysikerű előadása, az Utas és holdvilág. Szerb Antal kultikus művének formabontó, playback-színházi adaptációját 2017-ben mutatták be Vajdai Vilmos rendezésében. A produkció az azt követő évben, legjobb független színházi előadásnak járó kategóriában nyerte el a Színikritikusok Díját.
Akikhez most szólunk, azok számára bizonyára nem újdonság, hogy a színházi támogatások aránytalan és legtöbbször szakmai szempontokat totálisan nélkülöző elosztása miatt, a független társulatok nagy része hosszú évek óta koldusként, a cipője mellett járva próbál túlélni. Sokan feladták és lehúzták a rolót. Az immár 32 éves múltra visszatekintő TÁP Színház azonban még él(degél) és továbbra is élni, alkotni vágyik, valamint lehetőséget kíván nyújtani, fiataloknak és öregeknek (középkorúaknak nem:), hogy megvalósítsák színházi víziójukat. Ehhez azonban – higgyétek el, hogy már mi is nagyon unjuk, sőt az igazat megvallva, szégyelljük is, hogy kérnünk kell – segítségre van szükségünk! Ezért támogatói estet szervezünk: az Utas és holdvilágra váltott jegyeddel most hozzájárulhatsz a TÁP Színház fennmaradásához. Jegyek, árkategóriák itt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Az Utas és holdvilág c. előadás a rendező 2002-es rádiójátékát veszi alapul, amelyet Turai Tamás felkérésére és közreműködésével készített Szerb Antal regényéből. Miként a rádiójáték, úgy az előadás is szakít az egymást váltó párbeszédek és zenei betétek jelentette klasszikus formával: a rendező az egész dialógustest mellé atmoszférateremtő, a történet fedettebb rétegeit kiemelő hangeffekt-konstrukciókat kevert. A darab formai elődjének számító Keresők című előadást Molnár Gál Péter „akusztikus-vizuális tombolás”-ként jellemezte. Meghatározása tökéletesen illik az Utas és holdvilágra is.
“Az alapötlet természetesen kész őrület. Mint szinte minden, ami zseniális. Leszámítva persze az ellenkező eseteket. Amikor valami attól zseniális, mert egészen kézenfekvő. Illetve annak látszik, miután valakinek eszébe jutott. Vajdai Vilmos legújabb ötlete nem ilyen. Inkább egyszeri csoda.” (Zappe László)
Amdala.hu Amdala Magazin és Hírportál. Friss hírek, bulvár, sport, kultúra.