Tag Archives: voith ági

Bel canto blues

Nyolc év közös munka a bel canto legnagyobb hazai mesterével, Dékány Endrével meghozta Tóth Auguszta számára a várva-várt első önálló albumát. Az egyszerűen Érzések címet kapott lemez  néhány kellemes meglepetéssel is szolgál. Az első és legnagyobb, hogy az előadott dalai ...

Tovább »

„Most végre lehetek egy kicsit gonosz” – Voith Ági Miskolcon játszik

Mrs. Tooth szerepében Voith Ági Jászai-díjas Érdemes művészt láthatja a közönség a Miskolci Nemzeti Színház Mindent a kertbe! című előadásában. A nyilvánosházat működtető angol lady szerepét korábban édesanyja, Mészáros Ági is játszotta a Nemzeti Színház tagjaként. Erről is kérdeztük a ...

Tovább »

Amikor az elképzelhetetlen természetessé válik – Mindent a kertbe! Miskolcon

Január 29-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház az amerikai drámaíró, Edward Albee Mindent a kertbe! című színművét. Az előadást Zsótér Sándor rendezi, aki a kilencvenes évek elején pályafutásának két fontos évét töltötte a miskolci színházban. Mrs. Toothe szerepében pedig ...

Tovább »

Ma van a zene világnapja

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Zeneakadémián nagyszabású koncerteket tartanak ma, a zene világnapján, az MTA BTK Zenetudományi Intézetben pedig ezen a napon nyílik meg a Magyar hegedűkészítők – A Kónya család és a tanítványok című hangszerkiállítás.     Az idén ...

Tovább »