Tag Archives: színművész

Elhunyt Székhelyi József színművész

Elhunyt 71 éves korában Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező – tudatta Facebook-oldalán az Élet Menete Alapítvány, amelynek a művész az egyik alapítója volt.     Székhelyi Józsefet súlyos betegség után érte a halál szerdán.     Székhelyi József 1946. november 24-én született Budapesten. ...

Tovább »

Három miskolci művész is állami kitüntetést vehetett át!

A Miskolci Nemzeti Színház három művészének munkáját is rangos szakmai elismeréssel jutalmazták nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából. Harsányi Attila színművész Jászai Mari-díjat, Gáspár Tibor színművész Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át, Füzi Attila, a Miskolci Balett magántáncosa pedig Magyar Bronz ...

Tovább »

Múlt héten végső búcsút vettek Tahi Tóth László színművésztől

Családja, pályatársai, barátai, tisztelői körében helyezték végső nyugalomba Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt szerdán a budapesti Farkasréti temetőben.     “Csodálatos színész voltál, a legnagyobbak közül való, ugyanolyan rejtélyes és titokzatos, mint a hivatásod” – búcsúzott Tahi Tóth Lászlótól ...

Tovább »

Bach és Mozart zenéje is felcsendül a győri és a szolnoki magyar-kazah jótékonysági esten

Bach és Mozart zenéjén túl napjaink muzsikája is felcsendül a győri és a szolnoki, vasárnapi és hétfői magyar-kazah jótékonysági esten – közölte Andreas Z. Magony, a GuliAnd Management társproducere az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.     A délután öt órakor kezdődő, ...

Tovább »