Tag Archives: Somló Tamás

2018-ban újból berobog Budapestre a Zenevonat

Somló Tamás elvesztése után az LGT ugyan nem koncertezik már, de a legendás zenekar két tagja, Karácsony János és Solti János továbbra is fellép a Zenevonat Szuperkoncerteken. Budapesten hosszú idő után újra először zenélnek majd 2018 március 17-én, a MOM ...

Tovább »

EDDIG SOHA NEM HALLOTT SOMLÓ TAMÁS FELVÉTEL KERÜLT ELŐ!

A Valami történik velünk című dal, melyet Bornai Tibor 2002-ben írt, eredetileg filmzene lett volna. S a két zenész együttműködésének utoljára napvilágra kerülő lenyomata, melyet az Ultramarin Stúdióban vettek fel, tizennégy évvel Somló Tamás halála előtt. A legtöbb hangszeren Bornai ...

Tovább »

Slow Time Band – Hajnali érzés

A dal első változata 1997-ben született. Évekig egy kazettán hányódott, majd 2009-ben elhatároztuk, hogy végre rögzítjük. Többszöri nekifutás után négyféle szövegváltozat készült, sokáig nem találtunk olyan énekest, akit elképzeltünk. 2013-ban Somló Tamás is megkapta (vele a jelenlegi formációból hárman is ...

Tovább »

Eltemették Somló Tamást

  Több száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára Somló Tamás énekest, zenészt, dalszerzőt, a Locomotiv GT tagját csütörtökön Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben.     A 68 éves korában, hosszú betegség után július 19-én keddre virradóra elhunyt művészt zsidó szertartás ...

Tovább »