Tag Archives: sipos imre

Premier előtti sajtótájékoztató a Magyar Színházban

A Pesti Magyar Színház új lendülettel kezdett bele repertoárjának fokozatos átalakításába. A megkezdett munka javában tart – és ambíciókkal telve, tanulságokkal felvérteződve folytatódik. Ebben az évadban 10 új produkció volt a terv, ebből hét már megvalósult, a nyolcadik (Jon Fosse: ...

Tovább »

Kistelepülések jelentkezését várják az állami ünnepségre

A kistelepülések lakóival kívánja megosztani idén a március 15-ei közös ünneplést a kormány, amely keddig várja a tízezernél kevesebb lakosú települések polgármestereinek jelentkezését – számolt be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azon a sajtótájékoztatón, amelyen ...

Tovább »

Véradás volt a Magyar Színházban

Pénteken 10 órától véradást szerveztek a Hevesi Sándor téren, a Magyar Színházban. Jól szervezetten, folyamatosan érkeztek a nézők, rendezők, színészek. Az elsők között a színház igazgatójával Őze Áronnal találkoztunk, akitől megtudtuk, rendszeres véradó. Néhány perc múlva sietve érkezett Sipos Imre színész- ...

Tovább »

Holdvilág és utasa a Magyar Színházban

Forgách András Holdvilág és utasa című művét Harsányi Sulyom László rendezésében mutatja be a Pesti Magyar Színház. Az előadás a nagyszínpadon, a leeresztett vasfüggöny forgószínpaddal ellátott térben lesz látható. A bemutatót 2013. szeptember 21.-re tervezik, úgy tudjuk, hogy erre a ...

Tovább »